Dereng a messzeségben a piszkosszürke ég.
Felcihelődik az öreg Nap, kinéz a peremén.
Az ezüst Hold félreáll, átadja helyét.
Tudja, hiába kérlelné az öreget: Ne még!
A vén impresszionista előkotorja ecsetét.
Még ragyog rajta a tegnapi alkonypír maradéka.
Kis piszok rakódott rá az éjjel. Lepöcköli róla.
Új festékbe mártja, kihagyja most a feketét.
Halványkék csíkot húz vízszintesen,
apró fényimpulzusokkal cifrázza,
s hirtelen előtör élesen.
Valahonnan az űrből hozzácsap egy kis bíbort,
majd szikrázó arannyal pásztázza,
s élénkpirossal írja a szignót.
2 hozzászólás
Jaj de kellemes kis szonett ! Gyönyörűen festetted le szavaiddal a hajnalt dodesz ! Találóak, jók a megszemélyesítések is ! Nagyon élveztem ezt az írást !
Azért azt elárulhatnád nekem, – hátha jó módszer és én is használhhatnám – miért vannak a vastag betűkkel kiemelt szavak?
szeretettel fefo
Kedves Fefo!
Örülök, hogy tetszett!
Kérdésedre levélben válaszoltam!
Üdv:dodesz