Hajnali tréfa

Hősünk, a késő,
de remélő bátor,
ki módfelett rettegett
az idő markától,
ma is felébredt. Ő
és benne a vágy,
hogy hamarabb kidobja
reggel az ágy.
Az órája egy órája
csörgött először,
s a kötelességtudat
cammogva előtör.

Egy ötvenperces rettenetben
szedte össze életét,
s lihegősen pakolászva,
szinte mindenféleképp
próbál az Úrral
versenybe szállni.
Nem tud egy percre sem
kényesen leállni,
megvan a mobil, a bérlet, a sál,
kulcs, tárca, jegyzet, s kattan a zár.

Süpped a hős,
szétázva a hóban,
tudja a busz is késik,
ha hó van.
Futva és loholva,
sietve megy,
hátba veri Fortuna
(édes e kegy).
A busz befut,
csuklik az ajtó,
jegyet kezel
a pontosságra hajtó.

Megvan a helye
amottan hátul,
ott, hol egy nő
fél teste átnyúl
vagy három ülésen.
Helyet foglal
e mód felett szűk résen,
s óvatosan, büszkén
kezd el rádiózni szűkén.
Bár a terhes gondolata
módszeresen fojtogatja.
Lehet, hogy mit sem ér
e rettenet,
hisz’ húsz perc alatt
kell bejárni a teret,
mely vagy félezer
autótól teljesen telve lett.
S lásson a világ csodát!
Megindította Isten a sorát
a kocsival telt 10-es útnak.
Hálát is ad hősünk a tisztes Úrnak,
ki Fortunával karöltve
segítette jötte.

Nyílik az ajtó,
rohan a hős.
Száguld a metró,
a kétezer fős
utasközönséggel.
Nyolc emberrel
testkontaktban,
ritka közösséggel
fut egy hatperces iramot.

A Nyugati-nál
magától kirakott
a szerelvény
nyolcvan embert,
s nem mondja senki,
hogy senki sem mert
áttaposni máson.
S átesve hősünk a
naivitáson,
utat tört magának.
S bérletét felcsapva
a Fornetti szagának
intett: Jó napot.

Majd ugrott
egy jó nagyot
a 4-es villamosra,
mely rácsukta az ajtót
egy hájas kalaposra.
Mint föld alatt érzékelt
bénító nyomás,
fent sem volt érvényben
a térközszabályozás.
Az Oktogonnál már
fel se szálltak.
A pesszimizmus
mezejére álltak,
s édesen biccentve
a reál fizikának
tapasztalták: plusz egy test
a még szállítható felett, épp
lebénítaná a száguldó
szerelvényt.
Szomorkodva koptatták
tovább a szürke peront,
s hat percre rá a kocsi
a Blahára ront.

Folyik a tömeggel hősünk,
s a jobb oldalra illant,
a zebra előtt az órájára pillant:
Még csak negyed órája,
hogy kezdődött az órája.
Ha rekordot fut,
eléri a buszát…
Nem érte,
s kiabált egy kuszát.

De tapasztalva,
hogy a szerencse forgandó,
nekifutott a távnak.
Zseniális! Hét perc!
S kaput is tárnak.

Finishben vagyunk.
Egy kósza pillanat:
Egy büszke könnycsepp
csordul a fagypírtól
virágzó arcon.
Igen. Hősünk
túl van a harcon.
Remegő térdekkel,
s fáradt testtel
indul neki az utolsó
métereknek.
Egy apró cetli
vonja el figyelmét,
s leköti két percre
őkegyelmét.

Egy hatalmas orkán, mi rögtön elragad!!
Rémület az arcon: „Az óra elmarad!”