messzi tájba futó, didergő mezőket.
Fények szűrődnek át
hullámzó tengerén,
s én éber szemekkel, hosszan nézem őket.
Mint megannyi csillag Földre költözötten,
életnek fényei, ember járta térnek.
Kik, ha jő a reggel,
hol a köd eloszlik,
megbékélt lélekkel nyugovóra térnek.
Már derengő égbolt bársonylik felettünk,
álomőrző felhők, akik ott lebegnek.
Mint szelíd bárányok
fenn, az ég mezején.
Nem is nézném őket úszó fellegeknek.
Néhol egy-egy varjú fák között suhan el,
lomhán kerengőzik, mágustáncát járva.
S galambok nagy rajban,
szép köröket írva,
glóriát festenek az ébredő tájra.
Messzi gondolatként, rövid hangfoszlányok
nagy utat leróva úsznak át a légen.
Bátor csapat szárnyal
vezérét követve;
vadludak betűje ágazik az égen.
Riadt őz botlik meg kökényerdő mélyén;
félelmei űzik, árnyéka riasztja.
Elveszett gyermekként
bújna napsugárba,
kis fejét lágy ölén hajtaná vigaszra.
Talán az idő is megrekedt a ködben,
s mintha tündérszárnyak óvnák elmúlását.
Minden lélek szíve
egy ritmusra dobban,
köszöntve az álmok legszebb földi mását.
Ám a köd eloszlik, kihunynak a fények,
s madárszárnyak alatt úgy kél a füsttenger.
Félelmetes jelzés
innen- s túlvilágnak –
tovatűnt a varázs… fölébredt az ember.
14 hozzászólás
Kedves Sas! Mintha én ébrednék egy füstös hajnalon versed nyomán. Nagy hozzáértéssel és műgonddal készült ihletett versed lelket gyönyörködtető, tényleg csak egy szóval jellemezhető: varázslatos! Örülök, h elolvashattam! Üdvözlettel: én
Üdvözletem, Bödön!
Én pedig örülök, hogy eljutott hozzád, s annak is, hogy eljutott hozzád. (Tudom, hogy Te érted, hogyan értem.) 🙂 Örömömre szolgál, ha sikerült megosztanom egy csöppnyi varázslatot.
Üdvözlettel: Laca 🙂
Szia!
Örömmel olvastam e versed! Versfestményed csodás képeket mutat be. Nagyon tetszik!
Riadt őz botlik meg kökényerdő mélyén;
félelmei űzik, árnyéka riasztja.
Elveszett gyermekként
bújna napsugárba,
kis fejét lágy ölén hajtaná vigaszra. ez az egyik kedvencem!
üdv hundido
Kedves Hundido!
Örömömre szolgál, hogy megálltál ennél a versnél – kicsit egy húron pendül kedves erdei meséiddel.
A vers valóban egy ködből kibontakozó hajnalon született, azt írtam le, amit láttam, s úgy, ahogyan én láttam. Az őzgida például valóban megbotlott futtában, mert csaknem nekem szaladt, amikor átrohant az úttesten. De még időben kitért, ám riadalmában elbotlott. Azután fölkecmergett és még gyorsabban futott tovább, egyenesen a kökényerdőbe. Nagyon megkapó pillanat volt, amikor egymásra néztünk. (Persze csak nekem. Neki inkább ijesztő lehetett.)
Üdvözlettel: Laca 🙂
Megkapó képekkel, szép meghatározásokkal írtad meg ezt a hajnalt, nekem egy-két archaizáló szó, kifejezés idegen a vershez (pl:jő), de betudtam a hangulatnak. A vers szerkezete is szépen tartja a tartalmat, és a konklúzió pedig nagyon ütős, megállított.
aLéb
Kedves aLéb!
Örülök, hogy fölkerestél e versnél, s hogy az archaizálás ellenére tetszett. Igen, én megrögzötten archaizálok egy kicsit mindig. Talán el kellene hagynom, de az a helyzet, hogy itt Zemplénben a hétköznapi nyelv is archaizáló lett, sőt a szleng is. (Az kifejezetten.) Talán ez az emberi tudatalatti válasza a töméntelen modernizáló, átalakító, embertelenítő benyomásra. Talán téves és hibás; a legújabb – úgymond – új hullámú verseimből igyekszem kiszűrni.
Köszönöm észrevételeidet, igyekszem odafigyelni és a legjobbra fordítani azokat. 🙂
Üdvözlettel: Laca 🙂
Köszönöm, hogy olvashattamtam e gyönyörű, varázslatos versed! Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Bár nem olyan szép, mint a te varázslatos természet-szerelmes verseid, de örülök, hogy tetszett, s megtaláltad benne ízlésedet. 🙂
Szeretettel: Laca 🙂
Szia kedves Sas !
Elvarázsoltál, lehetne még ? és még ? és még ?
Gyönyörűek a képek, simogatják a lelkem 🙂
szeretettel: Zsu
Kedves Zsu!
Nagy öröm számomra látogatásod, örülök, hogy sikerült kicsit elvarázsolnom egy igazi királylányt. 🙂
És még? És még? Én meg azt hittem, már így is bőbeszédű voltam. 🙂 Ennél több strófát már nem mertem belefűzni a láncba, nehogy unalmassá váljon a leírás. (Na de van még ott, ahonnan ez jött.)
Szeretettel: Laca 🙂
Szerettem. Főleg ezt a részt.
"…egy varjú fák között suhan el,
lomhán kerengőzik, mágustáncát járva.
S galambok nagy rajban,
szép köröket írva,
glóriát festenek az ébredő tájra."
Nagyon képi.
Szeretettel: Edit
Kedves Edit!
A vers pedig viszontszeret téged. 🙂
Örülök, hogy itt jártál, s elidőztél a hajnali képeken.
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Látsz és láttatsz – és látom én is! Talán nem kell, hogy a varázst elűzze az ember, de tudom, hogy legtöbbször ez van.
Nekem élmény a versed!
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ylen!
Köszönöm megtisztelő figyelmedet, nagyon örülök, hogy benéztél, s élményre leltél itt.
Szeretettel: Laca 🙂