hiszen már én is egy vagyok közülük
fiatalokkal azonban szeretek,
mert velük a jövőről is beszélünk.
John Knittel, egy svájci író azt írta:
„Egy ember ma, akkor öreg igazán,
amikor a múltban több örömet lel
mint amit a jövőjében még talál.”
Az elejében még többször elmentem
minden nyugdíjas összejövetelre,
de mindegy, hogy miről is volt a téma
jött a kérdés: „Ugye, emlékszel még erre?”
És mint egy orvosi váróterembe
hol a téma, ki a legnagyobb beteg,
nyugdíjasoknál egy szeretett téma
ki volt gyerekkorában legszegényebb.
Egyik többet éhezett mint a másik
reggeltől estig örökké dolgozott,
iskolába is alig tudott járni
az élete akkor, pokol nehéz volt.
Nézd meg csak a mai fiatalokat
sok azt sem tudja mi is az a munka,
alszik egész nap, és lóg ide-oda
egész nap csak az ePhonját nyomkodja.
Tudod még, ott a hatvanas években
mi akkor ott, még gyerekek lehettünk,
bújócskáztunk, vagy gödör macskáztunk
sokat meséltünk 's még többet nevettünk.
Észre sem vették a kor változását
rossz gyerekkorból öt perc alatt jó lett,
ha múltról mesélnek csillog a szemük
nem tudják titkolni, az örömüket.
Ha megkérdezed: „Mi a terved jövőre?”
Rád néz és kicsit gúnyosan mosolyog:
„Honnan tudod, hogy élsz e még te akkor,
lehet az ibolyát, már alulról szagolod!”
Én sem tudom azt, hogy még meddig élek
de azt ma még egy fiatal sem tudja,
én hat gyümölcsfát ültettem az idén
termést, ha nem én, eszi az unoka.
Addig reméljünk emberek, míg élünk
örüljünk együtt minden egyes napnak,
múltat tiszteljük, sohase feledjük,
de a jövőben, ne a múltban éljünk.
1 hozzászólás
Szia, nagyon tetszik a felfogásod, szépen összefoglaltad, valóban addig "míg élünk" remélhetünk. Gratulálok. ( Zárójelben felkérnélek, ha van rá időd, hogy vers párbajozzunk, szeretettel Miki.)