Halál atyánk, halál anyánk
állandóan várnak reánk,
halálosan szeretnek ők,
pedig nem is földi szülők…
Én vagyok a halál fia,
jöhet fohász, jöhet ima,
halálom el kell szenvednem,
hozzá kell majd haza mennem!
Nem sietek oda persze,
nem vágyom arra a percre,
ám ki nem hagy már el ágyat,
az az ember haza vágyhat!
Kinek elromlott életete,
utolérte a végzete,
végleg elfogy a türelme,
halál annak segedelme!
Ha rádszakad adóságod,
megutáltad e világot,
szégyentől is megmenekít,
érted eljő, s mennybe repít…
Megszabadít fájdalomtól,
betegségtől, bánatodtól,
szétroncsolódott testedtől,
ingyen teszi, szeretetből!
Eljön értünk, mint jó anya
ha elbukott, lánya, fia,
visszaszólít ő magához,
hazavezet az atyához…!
Ezért soha ne félj tőle,
gondolj rá, mint szeretőre,
mindig vár rád, sosem hagy el,
őnála te otthon leszel!
5 hozzászólás
Nem is gondoltam, Alberth, hogy ilyen vigasztaló szavakat tudsz a halálhoz kapcsolni.
Először arra gondoltam – a cím után – hogy ijesztgetni szeretnél, s rádöbbentem, hogy inkább megbékíteni akarsz vele. Remekeltél ismét.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Köszönöm értékelő szavaidat kedves Kata!
Ha az ember belegondol a halál a mi igazi megváltónk. Nem a halál a tragédia, hanem a súlyos betegségek, a nagy balesetek, a sérülések békében és háborúban. A halál csak megszabadít a kínoktól, a kínlódásoktól, az embertelen sorshelyzetektől…
Sajnos a hozzátartozóknak és szeretteinknek okoz inkább fájdalmat, de ez elkerülhetetlen…
Valóban nem akarok ijesztgetni semmit, hanem a legtermészetesebb dologról írtam. Aki születik az meg is hal egyszer! Béküljünk meg ezzel, mert szegény Popper Péter is nagy beteg volt, s magához szólította az Úr, meg lett váltva az öregségtől és a betegségtől.
Béke poraira!
Üdv.: Alberth
Szia!
A végén még megszeretem a halált! Ezt sem gondoltam volna!
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Azért inkább úgy kell hozzáállnunk ehhez az elkrülhetetlen végső találkozáshoz, mint ahogyan Petőfi Pató Pálja is vallja:
"Ej ráérünk arra még!…"
Szeretettel: Alberth
Én is így gondolom! Úgy legyen! 🙂