Haláltánc – Faludy-átirat

Gőggel ült trónusán a császár
Hajában csillagfény-korona
Őt istenítvén és imádván
Lábainál rabszolgák hada
Ágyában szőke szűzleányok
Váltották egymást minden éjjel
Vad tivornyák, lakomák, bálok
Így élt, életcélként a kéjjel
Bölcs jós-bolondja sírt előtte
,,Mit sírsz, bolond, ugyan, mi lelt hát?”
– kajánul megkérdezte tőle –
,,Nincs szív, mit e kard ne járna át!”
Éppen tartott a vad mulatság
Mikor betáncolt egy csontalak
A Halál megragadta karját
,,Velem jössz, e létben nem maradsz!”
Mindnyájan zsarnokokként éltünk
De eljő a számadás napja
Végzetünk el mi sem kerüljük
S lesújt ránk az Úr tüzes kardja!

Az orvos ablakában állva
Kiáltott az égre az Úrnak:
,,Ó, Uram, mondd, minden hiába
Nincs hát értelme semmi újnak?
Ha úgyis porba hullik minden
Hát az egész élet mondd, minek?
Miért jut életelixír helyett
Nekünk a Styx átkos zöld vize?”
Az ajtó nyílt, sovány magiszter
Fordult be a sötét szobába
Kezében ott tartott egy kelyhet
Benne a vég ambróziája
,,Itt az elixír, bölcs barátom
Ne sajnáld, húzd meg egészséggel
Igyál belőle, és meglátod
Biz nem lesz több gondod e léttel!”
Mindnyájan kontárokként éltünk
De eljő a számadás napja
Végzetünk el mi sem kerüljük
S lesújt ránk az Úr tüzes kardja

Kút felett állt a szegény gyermek
Ruháján keresztülfújt a szél
Tükörképe rá visszanézett
Mint hús-vér játszótárs, ki él
Csábítóan játékra hívta:
,,Ugorj hát, pajtás, ne várj tovább
Ha elég bátor vagy, már holnap
Tiéd lesz egy másik, új világ!
Hol nincs szegénység, lopni nem kell
Annyit eszel, amennyit akarsz
Ám ha annyira félsz e vízben
Biz öregkorodig itt maradsz!”
Ugrott a gyermek, és kacagva
Ragadta el a vén Halál
A kút mélyén, vizébe fúlva
Pár csontja még ma is ott úszkál…
Mindnyájan tudatlanként éltünk
De eljő a számadás napja
Végzetünk el mi sem kerüljük
S lesújt ránk az Úr tüzes kardja

Törött tükrénél ült a ringyó
,,Hisz hajam vörös még, mint a láng
Ágyamban lesz még százszor boldog
Férfi, jönnek még katonák…
Hisz tele volnék szenvedéllyel
Miért, hogy nem jön már senki sem?
Magányos, hideg minden éjjel
Már csak koszos rongyok testemen…”
És ekkor falon át belépett
A legeslegutolsó kuncsaft
,,Ha nem bírsz a vad szenvedéllyel
A föld alatt majd szórakozhatsz!
Na gyerünk, rajta, táncra fel hát
Járjuk el utolsó valcerünk
Ma éjjel már a férgekkel hálsz
Ugye, hölgyem, nem nagyszerű?”
Mindnyájan bűnös kéjben éltünk
De eljő a számadás napja
Végzetünk el mi sem kerüljük
S lesújt ránk az Úr tüzes kardja

Éjfél szállt már a kies tájra
És a kuvik gyászos hangja szólt
Mikor bankár indult útjára
Hogy elásson egy faládikót
Aranyhalom a láda mélyén…
S minden pénzérméhez vér tapadt
Eldugta volna átkos pénzét
Mit összelopott sok év alatt
Ám hét ördög várt rá az úton
És kísérőjükként a Halál
A bankár bőszen kardot rántott
,,Mi haszna ennek, megölsz talán?
Bolond vagy, mit hiszel, mondd, ember?
Kincsedtől úgyis megfosztalak
És helyette eláslak téged
kit elő már senki nem kapar…”
Mindnyájan pénzsóvárként éltünk
De eljő a számadás napja
Végzetünk el mi sem kerüljük
S lesújt ránk az Úr tüzes kardja

Selyempárnáin ült az úrhölgy
Sikoltozott: ,,Könyörgöm, még ne!
Nem múlhatnak el az örömök
Nem érhet így véget az élet
Csak még egy táncot, egy lakomát
Egyetlen szenvedélyes csókot
Még egy utolsó selyemruhát
Csak egyetlenegy kedves bókot”
De a Halál már átölelte
És vállára tette csontkezét
Fehér teste porladni kezdett
Szürke hamuként szállt szerteszét
,,Majd táncolhatsz lent a Sátánnal
A pokolban oly kényelmesen
Heverészhetsz puha lángágyban
S bókol a sok kárhozott neked!”
Mindnyájan csak lomhán henyéltünk
De eljő a számadás napja
Végzetünk el mi sem kerüljük
S lesújt ránk az Úr tüzes kardja

Tűz felett állt az Alkimista
Órája örök éjfélt ütött
,,A homály nekem szinte tiszta!
Belém világosság költözött!
Csak egy napot még, Ördög, Isten
Megfejtem a titkot holnapig
Segítsen rajtam bármelyiktek
Aranyat csinálok hajnalig!”
Vállára nehezedett egy kéz
S benne a vér szinte megfagyott
,,Titkot mégis minek kerestél
Mondd, te, kontár, tudatlan bolond?
Nem fejtesz meg te itt már semmit
Aludni térsz, úgy, mint bárki más
Nincs több időd, barátom, ennyi
Indulás, irány a föld alá!”
Mindnyájan titkokat kerestünk
De eljő a számadás napja
Végzetünk el mi sem kerüljük
S lesújt ránk az Úr tüzes kardja

Csengőkkel érkezett meg Reims-be
A Halál és vele a pestis
Lassan, gyászosan jártak körbe
S ragadtak el egy püspököt is
,,Mindig csak az Urat szolgáltam
Nem hagyhat most el így, hűtlenül!
Csak az igazat prédikáltam
S a rút vég el engem sem kerül?”
,,De nem ám, te vén hájas disznó
Majd lent, a pokolban prédikálj
Hazug mit kimondasz, minden szó
Te magad vagy a képmutatás!
Előttem semmi rangod nincsen
Felőlem még pápa is lehetsz
Odalent majd ugyanúgy égsz el
Mint az átkozott eretnekek!”
Mindnyájan álszentekként éltünk
De eljő a számadás napja
Végzetünk el mi sem kerüljük
S lesújt ránk az Úr tüzes kardja

Az öreg katona büszkén állt
Fején sisak, mellkasán vasvért
Kezében rozsdás kardjával várt
Mellyel már kiontott oly sok vért
,,Vitéz vagyok, legyőzhetetlen
Én, aki megjártam száz csatát
Nem adom olcsón büszke éltem
Ó, ugyan, mit nekem a Halál?”
Csontlovag állt elé hirtelen
,,Na rajta, komán, de nagy a szád!”
És a katona rendületlen
Kaszabolni kezdte a Kaszást
De a kard eltört, s ócskavasként
Zuhant nehézkesen a porba
S a csontváz alighogy hozzáért
Az öreg vitéz szerteporladt
Mindnyájan szájhősökként éltünk
De eljő a számadás napja
Végzetünk el mi sem kerüljük
S lesújt ránk az Úr tüzes kardja

A vén paraszt már tudta sorsát
Békével várta kint a mezőn
,,Barátom, vigyél csak, vigyél hát
Ám oly sok erre az éhező
Ez az átkos föld terméketlen
Ennyi utolsó kívánságom:
Szórd szét trágyának rothadt testem
Csupán erre az egyre vágyom
Életemben úgy sem volt hasznom
De most, így holtomban lesz talán…”
,,Legyen hát úgy, ahogy akarod!”
– Bólintott rá az öreg Halál
És ahogy vitte, szét is szórta
S az öreg testéből száz virág
Szerte a réten, sarjadt dúsan
S a szikes föld termékennyé vált…
Mindnyájan a földben végezzük
Ha eljő a számadás napja
Végzetünk el mi sem kerüljük
S lesújt ránk az Úr tüzes kardja