A köd túloldalán halk muzsika szól,
talán egy hegedű, vagy harmonika.
A köd túloldalán egy régi-régi ház,
régi házban halk nevetés tanyáz.
Valamikor rég, álmodott ott a nyár,
gyermeki nyugalmán most csend.
Félelmetes szél, fagy dermeszt,
felszállhatnánk, ha szállni tudnánk,
s araszolva bolyongunk, mint kísértet.
Megszán a muzsika, a régi emlék.
12 hozzászólás
Milyen érdekesen ábrázolódott a muzsika hangja. áthallik ködön, átszel régi házakon, mint a szél. Mindenen átbújik, keres magának utat, nem lehet visszatartani.
Szeretettel gratulálok, Zsófi.
Mindenen áthatol az emlékezés kedves Zsófi.
Köszönöm, hogy itt voltál: Ica
Kedves Ica!
Talán azok a legszebb dallamok amiket a szívünkkel hallunk…
Judit
Kedves Judit!
Legtöbbször a szívünkkel látunk, hallunk és az jó!
Szeretettel láttalak: Ica
Kedves Ica! Érzem ennek a versnek a melankolikus hangulatát. Halk zene szól, talán a lélek legmélyéről, s a ködben valahol ott van a régi ház, az emlékek, és a régi boldogság! Varázslatos! Szeretettel üdvözöllek: én
Köszönöm kedves Laci a soraidat. (én is így gondoltam)
Szeretettel üdvözöllek: Ica
A szív és a lélek dallama…
Csodás verset írtál drága Ica !
Szeretettel: Zsu
Drága Zsu!
Köszönöm!
Ölellek szeretettel: Ica
Drága Ica!
Látom megihletett ez a ködös szürke idő…
Tényleg, a ködön túl bizonyára, szól a zene és süt a nap.
Tetszik ez a talányos kép, amit ide festettél. 🙂
Szeretettel
Ida
Köszönöm drága Ida, valahogy így…
Szeretettel ölellek: Ica
Nincsenek szavaim csak emlékeim. Jó volt olvasni.
puszim Anikó
Az emlékek drága Anikó, mint az árnyék követnek, sajnos ritkább a napsütés.
Ha jól belegondolunk nem lenne jó emkékek nélkül élni.
Ölellek szeretettel: Ica