Hallgatom a csendet, nem felel, várok.
Üres szófoszlányok szállnak a szélben.
Neve-nincs árnyak, halott vágyak, álmok.
Belül kiáltok, és magam sem értem.
Legyél te az, ki néha erre ballag,
mint a mélán baktató bús-idő,
ha harangszóval zeng a konyhaablak,
és nem hullik cserép, még van tető
is a házon… fenn a padláson, motoz
egy szürke egér, unottan rág, keres.
Diót talál, amit sarokba hordoz.
Hallgat a csend. Éjre sötétet foltoz.
Felhők alól úszik a hold, dereng.
Egy halálmadár, valahol rikoltoz.
2 hozzászólás
Kedves Barna!
Gratulálok ahhoz, hogy a szonettnek is nekivágtál. Mint látom, ismered a fontos kellékeket ahhoz, hogy a vers valóban szonett legyen. Nem vagyok bíráló típus, csak azt nézem leginkább, hogy a vers tetszetős és hibátlan legyen. Talán a téma kicsit furcsa, hogy egeret is küldtél bele. (bár az én egyik szonettkoszorúmban én is állatokkal, főleg macskákkal foglalkoztam).
Tetszett a szonetted, jól kezded a verselést, itt nálunk meglásd, sokra viheted, mert van hozzá tehetséged.
szeretettel olvastam: Kata
Köszönöm Kata az olvasást, és kedves szavaidat is. Üdvözlettel:B 🙂