Csöndes vagyok, akár egy bombatölcsér,
ostrom után görcsbe rándult város,
némább vagyok a novemberi ködnél,
tán még lélegzetem is halálos.
És jó ideje nem bírsz szóra te sem,
csak sodródsz velem, mint az évszakok,
légüres a tér bennem s körülöttem,
csak suttogni tudom: hé, itt vagyok…
9 hozzászólás
Kedves Netelka!
E versed is nagyon szépre sikerült, mint a többi! "Csöndes vagyok"… írod, s a végén"hé, itt vagyok"… Van amikor én is nehezen írok, mert ilyen az ember érzelem világa, parancsolni nem igen lehet neki! De csak küzdjél, mert nagy tehetséged van, írj bátran sokan szeretjükszép érzésű műveidet!
Sok szeretettel üdvözlünk feleségemmel Gabikával! Zoli GaZo
Kedves Netelka!
Hallgatag vers, de mégis beszédes! Gördülékeny, jó volt olvasni! Gratulálok!
Szeretettel: Laguna
Remek vers! Gratulálok szívből!
Selanne
Nagyon szépen köszönöm a kedvességeteket! 🙂
Szia Netelka! A versed a téli esték magányát juttatja eszembe, mikor annyira jó lenne, ha volna mellettünk valaki. Nagyon kifejező, tetszett nekem.
Hanga
Kedves Netelka!
Rátaláltam a versedre és önkéntelenül jött a folytatás (ha az)?
Elnézést kérek érte.
S ha suttogásom nem jut el hozzád,
Majd hangok nélkül kiabálok én.
Szemünkről lebben a köd, a függönyt elhúzzák,
S ölelésre várunk a világ peremén.
Üdv.: Millali
Kedves Hanga, köszönöm 🙂
Millali, hálás köszönet a folytatásért, igazán tetszett 🙂
Remek vers, kedves Netelka!
Hihetetlenül tudsz a hallgatásba belesuttogni.
Gratulálok: oroszlán
Köszönöm szépen!
Erika