Hamisítványok

Mintha merő hamisítványok
vennék körbe az önmagával is
régóta megalkudott Embert.
A romantika, a halhatatlan Mindenség
utáni kristálytiszta ösztön-vágy is
– sok esetben -, meglehet elkorcsosult,
mert egyik fél se merte bevallani
az önző anyagi egzisztenciát.
Az egykori oltalmazó belső Lélek-tér
sem védhet immár meg,
míg a Lét fölé
magasodott Idő perce hamar lejár.

Szándékosan manipulálható,
digitális nomád társadalom
riasztó látomás-képe már
oly mindennapi grafitti-szleng.
Miféle túlélő-ösztön ébrednek
az ember legmélyén fel,
hogy csak menekülni szeretne már
a világból is el, oda ahol
a tartós bajforrás el ne érhesse?!
Önmaga elől az esendő Ember
ugyan elmenekülhet-e?!

Aligha!
A tudatalatti rétegeire lassanként
lerakodik a manifesztálódott tudat-kép,
mely már az Egész részletire is hatással van;
fegyelmezett utazások,
távolságok múló emlékezete.

A belső tájat egyre nehezebb megtalálni,
ahol még az Ember önmaga lehet,
s nem befolyásolják agyát
átmosva radikálisan
felforgató téboly-eszmék,
hazug propagandák.
Talán megőszül,
elvásik a csontokkal
együtt a bilincstörő szent Akarat,
a Tettek független szabadsága?!
Elkeveredik valami különc
végtelenség-tudat,
mely kiszabja a határokat,
míg a biztos Halál-tudat
gyorsított pergése egyre neszez.

A Valóság tulajdonképpeni része
a töréspontok egysége is;
hozzátartozik,
mert a része lesz a sejtekig.
Kívül apróbb-cseprőbb jelek,
ha láthatók, de minden más,
ami igazán lényeges-fontos
rejtve lesz mindaddig,
míg a tudatos megismerés
be nem következik.
Lehet-e a néma hallgatás
lehetséges útjelző?!