Letűnt kornak tüzénél ülök én,
s beletúrok a parázsba mint egy árva.
Mint aki most elvesztette mindenét,
egyet kivéve a parazsat mely elenyész.
Új kornak hajnalán csak üszögje marad,
és senki sem nem látja meg a hamvakat.
Mily csendes hallgatag e kornak hajnala,
nem hallatszik letűnt időnek végső szava.
Nincs itt már dicső s magasztos eszme,
csak fekete varjak akik romra telepednek.
Károgásuk közepette száll hát égbe a pernye,
melynek minden darabja egy letűnt ősi eszme.
3 hozzászólás
Kedves Zotyesz!
Mi az, hogy elenyél? Az elenyész illik ide, hangzásra is, nyugodtan használd…
Vajon milyen új korról beszélsz…?
Hol a régi határvonala…?
Kicsit nehéz értelmezni versedet. Kár, mert tetszene…
Kedves Irén
Megpróbálok válaszolni .Néha rám jön egy érzés hogy a világ nem jó felé halad és ezt próbáltam meg fogalmazni.Lehet ez nem sikerült a legjobban .Vers ezért került az elmélkedés rovatba .
Nekem nagyon tetszett a hangulata és éreztem is, hogy mit akarsz kifejezni vele, bár valóban nehéz megfogalmazni ha az ember úgy érzi, most valami véget ért és egy új kor kezdődik.
Delory