Reggel, mikor kávémat álmosan keverem,
kedves zaj nekem,
ahogy a kanál kedvenc bögrém oldalához ér…
Nem tudom miér’?
Régi, megsárgult lapú könyvek illata,
orromnak csoda!
Beszívom… s minden betű, kép életre kél…
Nem tudom miér’?
Ősszel a leszedett dió, egymáshoz koccan,
és érzem nyomban
azt az őszillatú, édes- bús ritmust és zenét…
Nem tudom miért?
A szél felkapja a Duna illatát, s repül vele…
Tündérmese!
Belélegzem e csodát, minden sejtemhez elér…
Nem tudom miér’?
Tudom, hogy valahol hív egy hang, vár egy illat,
egy zár megnyílhat
előttem, s a kincs, mit rejt, mindennél többet ér…
Nem tudod miér’?
4 hozzászólás
Szia Gyömbér!
Nagyon kellemes hangulatú verset alkottál!
Pontosan ez az a közeg és hangulat, melyben jól érzem magam…
Különösen az utolsó versszak az, ami magával ragad, most…
köszönöm
leslie
Nagyon aranyos, jó hangulatú vers ez is. És a poén a végén!
Szeretettel gratulálok: én
Kedves Gyömbér!
A hangok és illatok hangulatbefolyásoló hatása rendkívüli. Szépen sorakoztattad fel árnyalatait ez érzeteknek. S az ismétlődő sor, mely az átélést hangsúlyozza a belegondolás helyett, nagyon hatásos.
Tetszett!
Üdv.
Én sem tudom, miért? 🙂 nagyon szép, tetszik! grat!