Tenyeredbe simul a csönd,
téged hangok nélkül köszönt,
bársony szárnya szellőt libbent,
béke ajka mosolyt hint bent.
Déltengerek víztükrére
vásznat feszít égre nézve,
nem zizzen a pálma ága,
csókot hint hold lábnyomára.
Az én csendem a te csended,
belső hangod szólni enged,
meghallod -e álombárkán,
ringatózva csillag-árván?
Mint északnak sarki fénye,
táncra perdülsz fényzenére,
varázslatos a te táncod,
hűs lépteid lepkeálmok.
A te csended, a mi csendünk,
évek szállanak felettünk,
s én hangtalan szenvedéllyel
átölellek minden éjjel…
2 hozzászólás
Kedves Albert!
Olyan csöndesen ringó a versed, mint szélcsendkor egy kis folyó vize, ahogy lassan simogatón csordogál.
valaki a partján áll és csendesen álmodozik.
Versed a szerelmes versek között is lehetne.
Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
A magyar nyelv nagyon szép, nem csak kifejező, hanem a tiszta magánhangzók dallamossá is teszik. Ezt a tulajdonságát próbáltam ötvözni a versben, mert ha minden összecseng, akkor képeket láthatunk és hangulatot sugallhatunk vele… Nos ilyesmivel is kísérletezgetek, hogy valami egyedit tudjak alkotni a szavak által… ezek a próbálkozások kellemes időtöltésnek bizonyulnak, mert ilyenkor az ember ki tud kapcsolódni napi gondjaiból. Bizony, szerelmes versnek is jelölhettem volna, igazad van…
Szeretettel: alberth