Minden hunyorgó csillagfényből
kutató kíváncsiság les rád, motoz!
Bimbót-teremtő jelenlétünk
párbeszédről nem csupán
titkos tekintetek regélnek!
A vidító Hold is rég felküldte már
udvarló kis csillagait!
Rá kellene egyetemesen hangolni a sebzett,
önző szíveket a Szeretetsugárra!
Megriadt lélekben szívet szorongat
a dermedő fájdalom
lehetséges holnaputánok képlete!
– Elhagyott a pisla fény, s üstökösöknek
való fénysugár rég elköltözött,
s benső, közölhetetlen kincsvilágodat
mérgezi az ostobák jelenvalósága!
Vágyak romantikaszárnyán el
nem menekülhetsz,
belülről kellene még összerakni egy új világot!
Belülről felemészti lelkedet
az ébren őrködés, mint az őrzők hatalma!
Az öröklét halhatatlan Kedvesed
huncut mosolyában cserfesen csicsereg,
s te mégis nem lehetsz
maradéktalan elégedett,
hiszen Odüsszeuszként
mindig többre vágysz!
A mindenségben már meglazult
minden ereszték!
Tűzvulkán-szemekben bosszút élesít
a féltett irigység!
Tajtékzó, önsajnáló vízesés zubog
kráteres szemeimből
s szivárvány üveggolyókat szitál!
Levágott karrierek Golgotáját
minden pillanatban érzem
elsurranó, szánalmas spiclik között,
torzonborz talányként rémlik fel
a holnapok titka;
szomjas szellem hol is találhatna
csöppnyi vizet Nirvánás sivatagban!
Az önmegváltás lehetősége így is
elmaradt már minden alkalommal!
– Élve boncolja önmagát, ki
mindent átérez s önmagára vesz!
Adakozó szívjósága lészen korai halála!
– Illanó derűt hétköznapok
bugyrában vajon megtalálhatom-e?
Lebegnem kellene megtanulni
a remény magasában!
2 hozzászólás
Kedves Norbi!
Érdeklődéssel olvastam verssoraid.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita! Köszönöm! Kellemes napot!