Ében szemeivel nézett rám a hajnal,
szél még báránybőrbe bújt, nem jött ricsajjal.
Aztán hirtelen betoppant és vonyított,
teraszomon szinte mindent felborított.
Farkasdühe nem csitult, nagy volt étvágya,
elment miután belemart a vénámba.
Gyöngéd ujjaival simított a hajnal,
mintha a kenyeret kenné puha vajjal.
Lám- lám, az ősz köszöntött színes ruhában,
mélán, csöndben átölelt, szívembe zártam.
Lassút táncot jártak a zörgő levelek,
velem suhantak a harmatos reggelen.
3 hozzászólás
Kedves Imre!
“Gyöngéd ujjaival simított a hajnal,
mintha a kenyeret kenné puha vajjal.”
Remek sorok!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
L
Kedves sailor!
Köszönöm szépen: )
Zsuzsa
“Gyöngéd ujjaival simított a hajnal,
mintha a kenyeret kenné puha vajjal.”
Nagyon szép hasonlat, de ez is kiemelkedik: “az ősz köszöntött színes ruhában,
mélán, csöndben átölelt, szívembe zártam”, mint egy meghitt kapcsolat az ősszel.
Szeretettel és tetszéssel: Rita 🙂