Hallottam egy kertészről, ki
Oly szép kertet épített,
Hogy csodája ezer költőt
Szonettekre ihletett.
Hallottam, hogy ezt a kertet
Elverte egy jégeső,
És a virágok halála
Ihletett ezer költőt.
Hallottam, hogy pusztaság lett
Sok év múltán ez a táj,
S ezer költő ódája e
Pusztaságról messze száll.
Háromezer költő halt meg
Sok-sok évvel ezelőtt,
Háromezer verset hagytak
Egy tájról maguk mögött.
4 hozzászólás
Szia! Nem sok köze van a kettőnek, de nekem mégis ez jutott eszembe:
"Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba walesi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd."
Talán a sok-sok költő miatt. Amúgy tetszik. 🙂 Üdv, Poppy
Kedves Davey!
Kicsit eltűntem, de próbálom majd pótolni hiányosságaimat!
Nagyon jó verset írtál, elgondolkodtató!
Üdv,
Zsolt
Kedves Davey! Nagyon tetszik ez a kis szonett, Gratula!:)
Köszi Poppy, Zsolt és sleepwell!
Poppy: Valóban, így hogy ez jutott eszedbe… 🙂 bár mondjuk itt inkább a táj formálta a költőket és nem egy megalomániás király.
Zsolt: már féltem, hogy hosszabb időre eltűnsz.
sleepwell: formailag nem szonett e vers, de örülök, hogy tetszik. 🙂