Én hasztalan,
S a fa tövében, sötétben merengek
– Ahogy a csillagok a fejem felett remegnek, –
Hogy mit is kéne csinálnom
Hisz újra itt a karácsony,
– az Átok –
Tán jobb lenne ha nyakam körül
Anyám kötötte kötél kerül s feszül.
Csak egy ember vagyok. Egy egész világ.
Puszta földön milljó virág.
Bádogokból éneklő,
Szelíd arcú, vérengző
Állat.
És ha meghalnék – mint vásárló –
Majd születik egy újabb gyerek
– könyörtelen –
Kinek ha lesz egyszer egy pillanat
Mikor tombol benne kín, harag,
Majd tollat fog és lapra írja
És én nevetve forgok majd a sírban,
Hogy gubbaszt a fa alatt egymaga
a hasztalan.
3 hozzászólás
Kedves bandrás!
Ez a vers olyan szomorú, hogy az ember torka összeszorul. Nekem mégis tetszik.
(Lehet fura az ízlésem.)
Ági
Micsoda körforgás! 🙂
Remek ötlet!
Gratula: Gy.
Köszönöm szépen hozzászólásotokat. Örülök, hogy tetszik nektek ( ne aggódj Ágnes az ízlésed miatt, Gyömbér is tetszik, már ketten vagytok (: ).
üdvözlettel: bandrás