Elárvult szívvel nézem szobád,
most üres nélküled itt minden,
fiatal életed kicsiny birtokát.
de nem vagy itt most kincsem.
A falakat, mik el rejtik álmaid,
ki nem mondott gondolatok
emlékeidnek aprócska tárgyait,
ajtót csukok, érzem sírni fogok.
Hát eljött az idő, talpadra állsz
még ne fiam kérlek maradj velem…!
tudom, hogy így magadra találsz,
kiszakadt egy darab, itt benn életem.
Hiába mondod anya ne sírj már
hisz hidd el gyakran jövök haza
lelkem, most hontalan kis madár
úgy érzem, már nincsen vigasza.
8 hozzászólás
Szia!
Bár az én gyermekem még kicsi, nagyon jól el tudom képzelni egy anya fájdalmát, amikor gyermeke kirepül a családi fészekből.
Szeretettel: Rozália
Drága Rozália
Tudod, nagyon sokszor amikor még a gyermekünk kicsi, arra gondolunk, de jó lenne, ha már felnőne.Most csak most tudom igazán, mennyire szeretném, az idő kerekét visszaforgatni kicsit.Most elköltözik, és én kicsit meghaltam, pedig tudom, attól még az én fiam marad, és ez az élet természetes rendje.Aztán repülnek az évek, és majd a lányommal át kell éljem ugyan ezt.Már ő is 16 éves múlt, a fiam 20 mindjárt.Nos, kicsit öregnek érzem most magam.
Millió puszi, és köszönöm, hogy olvastál:Kriszti
Csodálatos anyuka lehetsz, aki nem görcsösen ragaszkodik a fiához, hanem igazi őszinte érzésekkel, féltéssel és szeretettel. Nagyon szépen megírtad! Szeretettel: Andika
Köszönöm Andikám!Neked is csak azt tudom erről a dologról írni, amit imént Rozáliának.Köszönöm, hogy olvastál:Kriszti
Előbb utóbb el kell engedni őket,a legfontosabb ,hogy a szeretet megmaradjon.
Szép a versed. Üdv Samu
Köszönöm Drága Samu.Bizony ez így van!
Ölellek:Kriszti
Sajnos eljön az idő, hogy el kell engednünk a biztonságot
nyújtó fészekből gyermekünket. Nagyon nehéz, de " ez az
élet rendje ". Gyönyörűen fogalmaztad ezt meg .
Köszönöm, Drága Zsike.Bizony így van ez.Viszont most már tudom, a nem minden napot együtt töltött idő, még erősebbé teszi, azt a szeretetet, amit gyermekünkbe ültetünk
Ölellek:Kriszti