Kővilág nagyura,
hatalmas, öreg hegy,
komor méltósággal
áthasal a tájon,
magas nyúlványokkal
felhők fölé törve,
helyet keresgél még
az égi világon.
Vad, kopár arcával
felfelé fordulva
vágyának ellenáll,
s megindul a könnye…
Hullanak sziklaként,
oldalán koppanva,
kemény fájdalomként
gurulnak a völgybe.
8 hozzászólás
Kedves Judit!
Nagyon tetszik, ahogyan megszemélyesíted az öreg hegyet.
A természet szeretetét éreztem – soraidat olvasva.
Érdekes a tartalma, szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Nyáron egy hatalmas kopár hegy mellett vezetett el utunk…
Látványa nagyon mély hatással volt rám.
Köszönöm, hogy olvastad!
Szeretettel: Judit
Kedves Judit !
Szinte láttam a nagy hegyet, nagyon szép ez a versed is, örülök, hogy újra köztünk vagy 🙂
Szeretettel: Zsu
Köszönöm kedves Zsu!
Szeretettel: Judit
Kedves Judit!
Nagyon tetszett a versed, az utolsó v.szak csodás!
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ica!
Köszönöm, hogy olvastad versem és hozzászólásra méltattad!
szeretettel: Judit
Szívbéli szeretettel gratulálok. Pazar képet festettél erről a természeti képződményről. Zsuzsa
Köszönöm Zsuzsa!
Szeretettel: Judit