A rád-emlékezésre
Itt szentelt ez a hely,
A búnak tengerébe
Süllyednék bárcsak el.
Itt volt sok boldog órám,
Nem térnek vissza már;
Szívem nem gyógyul spontán,
Világom holt, kopár.
Most láz nekem az élet,
Álmom hona az ég,
Remegő érverések,
Halálos kín e vég.
A könnyeim peregnek
Az arcomról alá:
Itt szívem elvérezhet,
Szemem se lát soká.
Ám mégis itt eszmélt fel
A legfőbb boldogság:
Nékem is itt enyész el
Egy teljes mennyország.
(Fordította: Szöllősi Dávid)
2024. március 1.
______________________
HIER!
Dem letzten Deingedenken
Ist dieser Ort geweiht;
Hier will ich mich versenken
In’s Meer der Traurigkeit.
Hier lebt’ ich sel’ge Stunden –
Sie kehren nimmermehr;
Das Herz kann nicht gesunden,
Die Welt ist todt und leer.
Ein Fieber ward mein Leben,
Mein Traum geht himmelwärts,
Die matten Pulse beben
Im letzten Todesschmerz.
Nun strömt, ihr Thränenfluthen,
Hinab in’s Angesicht:
Hier mag das Herz verbluten,
Verglühn der Augen Licht.
Hier hat sich mir erhoben
Ein Glück, das keinem gleich:
Hier ist mir auch zerstoben
Ein ganzes Himmelreich
2 hozzászólás
Kedves Dávid!
A csalódás mindig fájdalmas, még a hely is kellemetlen tud lenni, mert eszünkbe juttatja, hogy valamikor ott még boldogok voltunk.
“Itt volt sok boldog órám,
Nem térnek vissza már;
Szívem nem gyógyul spontán,”
Kifejezőek a verssorok.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Köszönöm szíves érdeklődésed, méltatásod.
Valahogy nekem “férfias” a költőnő hangvétele…
Igen, mindig minden “itt” történik, ezért is van,
hogy lelkileg kötődünk bizonyos helyekhez!
Tóni jól megérezte, hogy lesz Dávid-verzió is… 🙂
Szeretettel: Dávid 🙂