Henry W. Longfellow – A falusi kovács

A vén gesztenyefa alatt
egy kovácsműhely áll,
a kovács erős, hatalmas,
inas keze nyomán
csak úgy feszülnek izmai
amint a karja jár.

Göndör haja dús, fekete,
az arca barnaság,
a homlokán verejték ül,
eltartja önmagát,
a tekintete egyenes,
nincs tartozása lám.

Reggeltől estig hallani,
mint fújtatója szól,
mint kalapácsát lengeti,
s amint lecsapja jól,
akár a jó harangozó
mikor jő az alkony.

Az iskolások délután
néznek be ajtaján,
nézik a lángoló vasat,
s hogy fújtatója jár,
kapkodnak a szikrák után,
a karjuk egyre jár.

Vasárnapon templomba jár,
fiai közt figyel,
hallgatja a papnak szavát,
mint lánya énekel
a falva népe kórusán,
s örvend a szíve bent.

Akárha anyját hallaná
dalolni égbe fent,
még egyszer visszagondol rá,
fekszik a sírban, lent,
kérges kezével törli, egy
könnycseppet morzsol el.

Munka, öröm és a gyász,
kíséri életét,
minden reggel erőre kap,
este pihenni tér,
valamit minden nap megtett,
és ez mindent megér.

Köszönöm neked jó kovács,
példádat követem,
az élet kovácsműhelyén
amit kell, megteszem,
az üllőről így pendül el
a szorgos üzenet.

HENRY W. LONGFELLOW – THE VILLAGE BLACKSMITH

Under a spreading chestnut-tree
The village smithy stands;
The smith, a mighty man is he,
With large and sinewy hands,
And the muscles of his brawny arms
Are strong as iron bands.

His hair is crisp, and black, and long;
His face is like the tan;
His brow is wet with honest sweat,
He earns whate’er he can,
And looks the whole world in the face,
For he owes not any man.

Week in, week out, from morn till night,
You can hear his bellows blow;
You can hear him swing his heavy sledge,
With measured beat and slow,
Like a sexton ringing the village bell,
When the evening sun is low.

And children coming home from school
Look in at the open door;
They love to see the flaming forge,
And hear the bellows roar,
And catch the burning sparks that fly
Like chaff from a threshing-floor.

He goes on Sunday to the church,
And sits among his boys;
He hears the parson pray and preach,
He hears his daughter’s voice
Singing in the village choir,
And it makes his heart rejoice.

It sounds to him like her mother’s voice,
Singing in Paradise!
He needs must think of her once more,
How in the grave she lies;
And with his hard, rough hand he wipes
A tear out of his eyes.

Toiling,–rejoicing,–sorrowing,
Onward through life he goes;
Each morning sees some task begin,
Each evening sees it close;
Something attempted, something done,
Has earned a night’s repose.

Thanks, thanks to thee, my worthy friend,
For the lesson thou hast taught!
Thus at the flaming forge of life
Our fortunes must be wrought;
Thus on its sounding anvil shaped
Each burning deed and thought.