Süt rá korai fény,
Issza a sárga lepke;
Ablaknál ül egy vén
Álmosan görnyedezve.
Tavasz tájt, volt idő,
Lombok közt gyújtott dalra,
Most haja szürkülő,
Sok út pora van rajta.
A fák virágban már,
Lepkék sárgán repülnek,
Kissé idősbek bár,
Ugyanolyannak tűnnek.
Ámde az illat s a szín
Nem átall fakóbbnak lenni,
Hideg a fény, szinte kín
Hűvösebb levegőt venni.
Tavasz, mint méh, zenél,
Dalt döngicsél kitartón,
Kék ég, felhő fehér,
És lepke száll – aranylón…
(Fordította: Szöllősi Dávid)
2024. március 15.
_____________________
MÄRZSONNE
Trunken von früher Glut
Taumelt ein gelber Falter.
Sitzend am Fenster ruht
Schläfrig gebückt ein Alter.
Singend durchs Frühlingslaub
Ist er einst ausgezogen.
So vieler Straßen Staub
hat sein Haar überflogen.
Zwar der blühende Baum
Und die Falter, die gelben
Scheinen gealtert kaum,
Scheinen heut noch dieselben.
Doch es sind Farbe und Duft
Dünner geworden und leerer,
Kühler das Licht und die Luft
Strenger zu atmen und schwerer.
Frühling summt bienenleis
Seine Gesänge, die holden.
Himmel schwingt blau und weiß,
Falter entflattern golden.
2 hozzászólás
“Tavasz tájt, volt idő,
Lombok közt gyújtott dalra,
Most haja szürkülő,
Sok út pora van rajta.”
Tetszéssel olvastam a fordítást.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Köszönöm szíves érdeklődésed, tetszésed!
Feri és Attila fordítása után, gondoltam, én
is megcsinálom, és így sikerült… Meglepett,
hogy közben Attila korábbi fordítása eltűnt,
majd az enyémet követően újra megjelent.
A három verzióból már egész jó képet lehet
alkotni a vers tartalmáról és hangulatáról…
Szeretettel:
Dávid 🙂