hervadt léptek szabják ketté
lassú utak sötét aszfaltját
csendbe temetett napok oszladozó emlékei
keserű kenyeret kínálnak
síkos érintések tapadnak meg
könny-nélküli arcok ráncaiban
földre néző tekintetbe száradtak
a régi bízott remények
merre vezetnek a léptek?
nem tudja senki
hová vesztek el az évek?
nem látta senki
mikor szakadt szét a szó?
nem mondja senki
meddig nő a szenvedés?
nem tudja senki
széthullott egykori egészek
várnak az új egyesülésre
a létezés szíve még dobog
de nem akar magához térni a tett
az idő sunyin tovább ment
és itt hagyott valami csöpp teret
most ebben a térben kortalan élhetünk
de senki nem tudja miért létezünk
2 hozzászólás
nekem az 5. versszak túl… életidegen (mesterkéltnek érződik, az eddigi út hangulatától nagyon elüt, új út-képet hoz be, amit csak úgy félbeszakít) a vers többi részéhez képest.
erős és szép képekkel kezdődő, a végére mhm, nem írom azt, hogy jobban meg lehetett volna írni, hisz ebbe nem szólhat bele senki, de ha én írtam volna, ezt gondolnám.
Persze ez csak saját vélemény.
Jó és szép ötlet,
-.
Szép napokat kívánok!
Szervusz Pál!
Én, miután megírtam, nem nagyon nézegetem meg a verset abból a szempontból, hogy hogyan írhattam volna másként.
Számomra a vers a lélek néhány pillanatának a lenyomata. Minden hiba, sutaság, zökkenés, ritmustalanság, megtorpanás, stb. a lélek akkori állapotát mutatja és ha utólag ezen változtatok, akkor meghamisítom azt az állapotot, azt az érzést, ami a verset szülte.
Természetesen ez az én viszonyom a versekhez. 🙂 Lehet, hogy ez mások számára nem érthető, mások szerínt nem helyes, de én így gondolom, érzem. Tudom én, hogy az írásaim sok szempontból nem ilyenek, vagy olyanok… de számomra ez jelenti a vers lényegét.
A lélek pedig gyakran közhelyes, ismételgető, megtorpanó, összeroskadó, akadozó, féktelen…
Köszönöm, hogy megtiszteltél véleményeddel.
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu