vonszolom bánatom,
támasz után nyúlva
a távolt kutatom
szilárd részt keresek
iszamlós talajon,
présként nyomja mellem
hatalmas bánatom
fáj a "nem vagy", és sír
ettől már az ég is –
– eső mossa arcom
tovább lépek mégis
az élet nem állt meg,
bár néha úgy tűnhet,
akadozva halad,
a sors ezzel büntet
maradt egy üres hely
-lehet, csak én látom-
örökre hézagos
már az én világom
6 hozzászólás
Szia Dreaming!
Igaz szavakat szólsz költőien megjelenítve, érdeklődéssel olvastam a sorokat. Az utolsó előtti versszak lett a legjobb, tömör valóságot tartalmaz.
Grat,
Réka
Kedves Réka!
Köszönöm szép szavaid!
Szia. Tetszik, csak apró dologba kötnék bele. A "bánatom" ismétlése nekem túl közel van egymáshoz, kicsit zavar, a másik pedig a 6. sorban, én úgy tudtam, hogy az "iszamós". De lehet, hogy mindkettő van.
Üdv,
Poppy
Lehet, hogy igazad van, kedves Poppy, de most nem jut hirtelen eszembe más…
Ó dreaming! Az a fájó "nem vagy"
Bennem is nagy nagy űrt hagy…
De ahogy Te ezt leírtad…
Szinte irígylem soraidat!
Kedves Dóra!
Köszönöm, és ne irigyeld :S
Szeretettel Éva