Hiányzol néha magam, sem tudom
Hogy miért is?!
Ilyenkor fáj a szívem a testem és a lelkem
Mert nem találom a helyemet.
Járkálok fel- alá, mert azt hiszem
Valahol meglelhetlek tégedet.
De sajnos nem talállak seholsem
Mert nem itt vagy velem
Hanem egy távoli helyen.
Irigylem azokat az embereket
Akik veled lehetnek
Mert nem is tudják hogy milyen szerencsések
Hogy te ott vagy velük.
Nem is sejtik hogy távol nagyon távolt tőled
És tőlük valaki mindent megadna
Hogy veled lehessen csak egy picit.
Szeretné érezni bőröd illatát,
Látni két szép barna szemed tűzét,
Ajkaid érintést.
4 hozzászólás
Szia Katus!
Tudod, mondtam már, hogy futtass végig rajta egy helyesírás-ellenőrzést majd legközelebb. Nekem úgy tűnik, fejlődtél a régi verseidhez képest, bár még mindig inkább maradtál a szabad verseknél, azért látom, nem teljesen szabad, hisz’ ott vannak a rímek! Annyit lehetne ezzel még csiszolni, hogy a vége is rímeljen, ne vesszenek el az utolsó sorvégek a rímtelenségben, bár néha éppen az ad igazi hagsúlyt egy sornak, ha nem cseng össze semmivel. A ritmussal lehetne még játszani, hogy zeneibb legyen, de ez majd még kiforrja magát.
hajrá, még sok szép verset kívánok, és üdv a napvilágban! 😉
Ez ha szabad vers ,akkor ez majdnem igy van jól!
Na vajon ki a kis holdkoros hüje?
Nagyon szépen kifejtetted a vers lényegét és egészen hiányérzetem támadt amint olvastam soraidat,talán csak annyit tennék hozzá ,hogy szerintem mintha a vers nem lenne befejezve .egy kicsit tul kurtán -furcsán végzel vele ,Amugy ,nekem tetszik,gratulálok hozzá.
szia!
köszönöm szépen