Az időnek akkor még tejfoga volt,
föl szekér se verte az úton a port,
és nem számított még, mi arany, mi vas,
a dorongból nem halál hajtott; lugas,
s a harci dísz sem volt más, mint puszta jel,
de tudta az Élet; a Sárkány figyel,
s hiába a Béke, egy rossz pillanat,
és örökös átka a Földre szakad…
s lett tűz, pusztító, vad vihar,
ölt, ki nem pusztán enni mar,
s remegve sáros baksisát
rabolni indult a Kapzsiság.
6 hozzászólás
Kedves Aléb!
Ahogy ezt olvastam az első sort az az érzés kapott el mintha olvastam volna.
Ezt a tejfogas verset, de hol is.Aztán meg eszembe jutott.Így nem volt meg az újdonság varázsa,
de azért érdekes volt.Csak ott lehet rabolni ahol van mit.Ez egy komoly vers, de engem most szórakoztatott.
Majdnem azt írtam van új a nap alatt, de nincs.Érdekes volt.
Ági
Kedves Ági!
Itt új csak a vers, valóban publikáltam már máshol is. Köszönöm, hogy itt jártál.
aLéb
Remek vers ez kedves aLéb! (jó volt tőled olvasni)
szeretettel gratulálok
Ica
Kedves Ica,
nagyon köszönöm, hogy itt jártál, örülök a bejegyzésednek.
aLéb
Szia aLéb! 🙂
Megfogalmaztam magamban valamit, utána megnéztem, mit írtam ehhez a versedhez másutt. Most is hasonló gondolataim támadtak, emiatt másolom be első benyomásomat:
"Ahogy az idő vasfoga őrölni kezdett, lőn világosság, ami magával hozta a pusztítást. Ezek a gondolatok keltek bennem versedet olvasva, ami kor(kór)kép. Sajnálatos, visszafordíthatatlan, félelmetes lavina, amit szerintem csak lassítani lehet. Nagyon jól megírt vers, a különálló zárás kiemeli a mondanivalót, a keserű valóságot, burkoltan megfogalmaz egy intelmet.".
Azóta eltelt egy év, és az ember nem tanult, mert inkább romlott a világ és a Béke. Valóban olyan ez, mint egy átok. Úgy érzem, hiába fejlett faj az ember, egyben a legbutább is. Még a kornyadozó növény is az ég, a fény felé tart.
Megmozgatott a versed – jó és rossz értelemben is.
Nagyon jól sikerült. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin,
kicsit régen jártam erre, így most elnézésed kérve a késői reakcióért köszönöm meg a gondolataidat.
aLéb