Hit.

I.
A nagy kérdés felénk fordul,
Honnan jöttél és hová mész?
Bölcső előtt, koporsón túl
A homályra tétován néz
Az ember-szem: nincs tovább ész.
Meg kell állni rettegéssel,
Mert hit nélkül nem merészel
Senki nézni önmagába
S úgy gondolni a halálra
És a nyirkos sírgödörre,
Hogy azon túl nincs több lét,
Mert a testünk betöltötte
Az anyagnak kis törvényét.
Nagy a kérdés: mi hát a hit?
Megnyugtat-e? Mire tanít?

II.
Arra: hogy van igazmondás!
Arra: hogy ha üt a korbács,
Mégis hinni, hogy vége lesz!
Arra: hogy mi a lényeges!
Arra: hogy Szent Péter és Pál,
S a többi apostol társa,
Pünkösd után mért merész már,
Mért néz bízón Krisztusára!
S arra: élj az egyházzal!
S arra: hogy van mély szemlélet,
De nem az öt érzék által,
Hanem a hit érzelmének
Nem érthető csodájával.
A hívő szív mély csendjének
Ápolója a Szentlélek.

III.
Kísértés jő, de hiába!
Ránézek a Bibliámra,
Körülötte égi fények,
Benne van az örök élet.
Életünknek az a vigasz,
Hogy e könyvben minden igaz.
Eszméit a történelem,
Ha puszítja, mint a bomba,
Él tovább a földmélybe lenn:
Van mártír hit, katakomba.
Nincsen több, csak egy Megváltó!
Minden idők fölött álló.
És elhisszük minden szavát,
Mert nem vezér, de jó barát.
Értünk szúrták át oldalát.

IV.
Jézus titka földöntúli.
Nincsen rája magyarázat.
Nincs más mód, csak térdre hullni.
Boldogító az alázat.
Nem nézni az értelemre,
Hanem a hit érzésében
Szállni a nagy végtelenbe.
Hinni, hinni mindenképpen,
Mert hit által minden békés,
Megoldódik minden kérdés.
A hit olyan, mint a szép dal,
Lecsendesít és megnyugtat,
Mert értelmes örök céllal
Tölti meg a földi utat,
S hódol a Teremtő-Úrnak.