Hitvesem

Hitvesem

Gyengéd Melankólia
Karjaival, derekam átfonja
Fájó tekintete
Táncra bódít
S szövetségbe ringat:

Tündérhintó visz a nászra
A vendégek készülnek a gyászra
Folyékony rubint ereinkben
Nemes érzelmekké
Nem válik szívünkben

Megszólal a Harang
Tósztot kong a fekete párra
Ránk: Bús Melankóliára és Magányra
Dalol az orgona

Tündérek zokognak
Előre látják ravasz gyermekét a vágynak
Kit nem neveznek máshogy
Csak Halálnak…

Karikagyűrűk hevernek bársony párnán
Szolidan, egymás mellett, s mégis árván
A gyűrűket gyermek helyett
Egy szárnyát tépázott tündér hozza
A pap a boldogtalanok ujjára húzza

A násznak vége lett már
S együtt gyászol a két pár
Hálva temetjük a múltat
Hol dacok és iszonyatok egymással dúltak

Márciusban háltunk
S novemberig vártunk
November, Ó november
Bús és komor
Órákig szenvedtem ölemmel
Ártatlanul

S életbe hívta a Halált a világ
Hallgatta mindenki szomorú dalát
Sipítozó lidércek a kórusa
Elindul a haláltusa
Énekkel csábítja túlvilágra az embert
Ki gyáva volt s halni magától nem mert