de még ma is külföldinek néznek,
és amikor nyáron haza megyek
ott mindenhol Svájcinak becéznek.
Itt csak egy szegény ember vagyok
ott a dúsgazdag külföldi nagybácsi,
itt mint egy egyszerű nyugdíjas élek
de az elvárás otthon sokszor óriási.
Soha sem mint ember, vagyok én fontos
hanem kinek mennyit fogok majd adni,
az emberségem otthon arról ítélik meg
hogy ki, és mennyit fog majd tőlem kapni.
Érdekes kis emberi tulajdonságok
jönnek ott mindennap felszínre,
nem az fontos, hogy ő mennyit kap
hanem mit tesz másik a zsebibe.
Otthon neked azt mondják „sajtos”
van amikor csak egyszerűen „Júgó”,
de az ami már egy kicsit bozontos
ha azt mondják „egy falusi bunkó”.
Valamikor csak egy elvtárs voltam
ma mindenki azt mondja: „Uram”,
régen mint „elvtárs” úriasan éltem
ma mint egy„ úrnak” korog a hasam.
Régen tömve volt a zsebem pénzzel
nem tudtam érte semmit sem venni,
ma tele vannak az üzletek mindennel
üres a pénztárcám nem tudok fizetni.
Itt élem életem, mint egy „gazdag szegény”
a megelégedésem tesz engem gazdaggá,
annyi „szegény gazdag” él itt körülöttem
kit a rengeteg pénze se nem tesz boldoggá.
Nem panaszkodni akarok, de mégis érdekes
mennél többet adok, annál gazdagabb leszek,
az életben egy napon, majd mindenki rájön:
Mindent kölcsön kaptam, ha mindig is fizetek.
4 hozzászólás
A pénz és az ember. Örök téma. Ami a lényeg az emberi értékeket nem a vagyon határozza meg. De hogy valaki mitől boldog az egyéni természet kérdése. Az, hogy kinek mi a fontos és kinek mi az értékrendje.
szeretettel-panka
Kedves Tóni!
Ha az emberek rosszindulatával foglalkozol tönkretesz. Fontos a pénz, hogy az ember meg tudjon élni, de a jellem nem attól függ, hogy valaki szegény vagy gazdag.
Én így gondolom.
Üdv: Ági
Kedves Panka és Ági! 2
A kilencvenes évektől minden megváltozott. Átutazáskor vigyáznod kellet, ha valahol megálltál, nehogy valaki meglazítsa a gumi szelepjeit, hogy később az úton mint kedves segítő kirabolhasson. Ebédre, ha be mertél menni valahova, akkor úgy kellett az autót letenni, hogy az asztaltól lásd, vagy mint a Lajosmizsei Tanyacsárdában, ahol parkoló vigyázók vigyáztak az autóra. Idővel minket, Vajdasági magyarokat, nem mint rendes magyaroknak néztek, hanem mint "Júgó"-nak kereszteltek, és csak másodosztályú magyarok lettünk.
Mind ez és még sokkal több vezetett erre a versre. Sok „jó barátom”, a határon innen, vagy túl, vagy megtagadott, vagy később megpróbáltak ismét azok, vagy „új barátok lenni”.
üdv mindkettőtöketTóni
Kedves Panka és Ági! 1
Negyvennégy év személyes tapasztalatom diktálta nekem e verset, amely már régen izzik bennem, de csak most fújt bele egy hideg szél, ami lángra keltette. Emlékszem a hetvenes-nyolcvanas évekre, amikor még kocsival be kellet menni Budapestre, és nem egyszer amikor eltévedtem és az helyes utat Szeged felé megkérdeztem egy arra járónál, ránézett a kocsira, meglátta, hogy külföldi, szó nélkül hátat fordított. Amikor azonban a Jugoszlávia felé kérdeztem az utat, majdnem elolvadt az udvariasságtól, sokan még fel is ígérték segítségüket, hogy ha van hely elvezetnek a Soroksári útig, ahonnan egyenesen oda jutok. Akkor még egy Jugoszláv magyar valamit ért Magyarországon. A kocsit akárhol nyitva is ott hagyhattad, nem kellett félned, hogy ellopnak valamit, vagy még arra, hogy a kocsit is, nem is gondoltál.
Folyt.