A sárga Hold elandalít amint kel,
varázsa lágy románcokat terít,
a május esti lenge-lágy szelével
bebalzsamozza arcom árkait.
Virágaimnak illatát bogozza,
az orgonával elvegyíti és
ezüst ködét terítve álmaimra,
tudatja, messze még az ébredés.
Visz engem éj ölén a távolokba,
megannyi óceánon átrepít,
vigyázva arra, hogyha hajnalodna,
ne fusson el, maradjon egy kicsit.
Remegve oly hiába jár a vágy át,
olyankor int, s elengedem ruháját.
2 hozzászólás
Kedves Imre, engem a vágy a távolba otthon, mig 1968-ban valóra is változott, de az utóbbi időben Hermenn Hesse, Verfüher(Csábitó) címő verszak jut az eszembe:
“O Fluch, dass kein Besitz mich kann beglücken,
dass jede Wirklichkeit den Traum vernichtet,
Den ich von ihr im Werben mir gedichtet
Und der so selig klang, so voll Entzücken!”
a versének a fordításomban magyarul:
“Ó átok, semmi érték sem boldogít,
a valóság megsemmisít álmokat,
s a róla leírt költői sorokat,
csodaszép hangon, mi megrészegít.”
üdv Tóni…
Kedves Imre! Nagyon romantikus ez a vers! Kicsit Hold mániás vagyok magam is! Barátsággal. santiago