Holt város vagyok,
szellemek halódnak
falaim alatt és
nincs ki a hamvakat
eltakarítsa,
temetetlen holtjaimra
csak az emlékezet
halvány leple terül.
A kíváncsi szél azért
bekukkant néha
és kívül belül rámol,
mintha otthon lenne
s a hervadt virágok hamvait
a porba keverve, elmenekül.
A néma kövek közül
egy-egy öntelt csira is
kidugja néha sziklevelét,
de máris ráteszi csonttenyerét
a hűvös enyészet.
Holt város vagyok,
de tegnap óta
egy csillag ragyog
roskadó falaim fölött
és egy lármás tücsök is
beköltözött a régvolt
templom lépcsője alá
talán így mondaná el,
hogy a feltámadás
fénye közelit?
5 hozzászólás
Gratulálok tetszett!
Barátsággal Panka!
Nagyon tetszik. A második versszakkal gyönyörűen fejezted ki a lényeget:
remény és megújulás!
Örömmel jártam Nálad ismét.
Nagyon tetszik. Örülök, hogy rátaláltam.
Gratulálok: Wolf
Kedves Fefo!
Nagyon jól megírt vers. Tetszenek a képek, melyeket használsz: megragadják az ember képzeletét. Az utolsó szakasz azomnkívül hogy nagyon szép, felteszi a koronát az egész költeményre. Gratulálok!
Üdv: Sanyi
Drága Fefo már odafentről figyeli az oldalt.
De itt hagyta nekünk csodálatos verseit, s mi olvasásukkal adózhatunk emlékének. 🙁