Holtpontra jutottunk, drágám,
nem mozdul karod már ütni sem,
közöny szürke köpenyét öltötted magadra,
felszívódott ereidben a düh.
Lassú méreg, mit korábban még
kiöklendezett néhány pofon,
most már elenyészik az is,
mint a többi érzés.
Kőszobor nem üt vissza,
csak saját csapásom vergődik,
fut végig karomon,
s ágyékon talál saját
árnyékom.
Gyerünk, kímélj!
Vágd hozzám sérelmeid
csontos vázát,
s a vázát,
miben szerelmünk virága
kezd fonnyadni.
Tipord bele a földbe,
hadd szórja el újra magvait.
16 hozzászólás
Kedves Csaba!
ha a szerelem
karnélküli kőszobor
haldoklik hited
fogd meg a multat
adj fényt a szürkeségnek
te vagy az élet
holnap ragyogása
a tegnap szürke multja
ő szeretni fog
üdv Tóni
Kösz, Tóni!
Nagyon tetszik.
Üdv:
Daniella
Örülök neki, Daniella!
Kedves Csaba!
Kicsit felemásnak érzem a versedet.
Vannak benne nagyon kreatív dolgok, pl.: a váza-virág kompozíció + a befejezés nagyon jó. 😀 De van, ami meg kifejezetten zavart: "közöny szürke köpenyét öltötted magadra" – ennél jobb képet is oda tudnék képzelni.
Még két dolog:
1) a 14. sorban "ne kímélj" akart lenni? – vagy én értelmezem félre (kérlek javíts ki, ha rosszul látom – néha belekeveredek a saját gondolataimba is).
2) a másik problémám a vázás rész… szerintem elég, ha egyszer szerepel (hagyni kell, hogy az olvasó magától essen az asszociáció csapdájába). Én így képzelném el:
Vágd hozzám sérelmeid
csontos vázát,
miben szerelmünk virága
kezd fonnyadni.
Szerintem így sem veszti el a hatását, és nincs kicsit "szájbarágós" íze.
Bocsánat, hogy belekontárkodtam a munkádba. Ezek csupán a személyes észrevételeim.
Köszönöm a verset!
Tisztelettel:
medve
Kedves medve!
Dehogyis… sőt, nagyon örülök észrevételeidnek!!! Ami a "kímél"-ős részt illeti: Daniella pontosan megfogalmazza, jómagam is pontosan ezt a gondolatsort társítottam mellé, tehát szó sincs elírásról. Ami a "váza-ügyet" illeti: "csontos vázát" – ennél a váza (valaminek a külső burka) és a váza (virágtartó edény) szavakkal játszottam el. Lehet, a vége felé már sok volt ez egy kicsit, ahogyan te érzed… lehet.
Még egyszer köszönöm hasznos észrevételeidet, medve, Daniellának pedig, hogy ilyen remekül megmagyarázta és nem kellett nekem "küszködnöm" vele! 😀
Üdv: Csaba
Ezt a "Gyerünk, kímélj!"-t én úgy értelmeztem, hogy akkor kíméli őt, ha hozzávágja a vázát. Rosszabb a közöny, mint a veszekedés.
Nekem a vázás rész tetszett legjobban, hiába, nem vagyunk egyformák. 🙂
Kedves Csaba!
Nekem nagyon tetszett! Hadd törjön az a váza…
Gratulálok, Judit
Köszönöm, Judit! Cseréptörésre kerül sor. 😀
Kedves Csaba!
A kialakult feszültséget valahogy oldani kell, különben idővel feltorlódik, s közönnyé válik – ami talán az egyik legrosszabb -, ettől a szerelem tüze kihül.
Mindenképpen ki kell mondani sérelmeinket. Egy váza sem a világvége, amennyiben megmentheti a kapcsolatot. Valóban ez lenne a legkímélőbb megoldás.
Üdvözlettel: Zsóka
Kedves Daniella és Csaba!
Köszönöm, hogy együttes erővel megmagyaráztátok – így már világosabb!
További jó alkotgatást!
medve
Igazad van, Zsóka! Bár maga az érzés nekem nem túl friss, nem épp aktuális, mostanában már eleve egy kapcsolat kialakításával vannak problémáim. 🙁
Örülök, medve, de leginkább őszinte észrevételeidnek! Úgy érzem, ez az igazán hasznos közösségi élet ezeken a portálokon, amikor kimondjuk őszintén porblémánkat, nemtetszésünket egy-egy művel kapcsolatban. Valójában az alkotói munka csak ilyenkor kezdődik, ezekből tanulhat a szerző, hogy mikre figyeljen a következőkben!
Hát, ez már a veszett fejsze nyele…
Ha már ütlegek vannak, kész, vége. Érdemes még egyáltalán a vázát is földhöz csapni?
Kár érte…:))
(Csak zárójelben; kicsit több erő, indulat hiányzik nekem, pláne ha ütésekről van szó…)
Köszönöm értékelésedet Irén, de a versben pont ez az, hogy még "ütlegelés" sincs! Ez a baj, csak közöny, szenvedély nélküli elhalása a kapcsolatnak. Pont ezért nincs benne erő, indulat. 🙂
Kedves Csaba!
Ez a versed is felettébb tetszett nekem, mint szinte az összes többi ( ami nem, az attól tartok azért nem, mert éretlen vagyok ahhoz is, hogy megértsem! :D)
Szerintem úgy jó ez a vers, ahogy kiömlött belőled a toll-tagod hegyén! Szinte láttam magam előtt a pukkadó-unott-közönyos arcokat! A szerelem végvonaglását!
Hasonló élménytől vezérelten én is papírra vetettem már szinte ugyanezt az érzést, mégis teljesen máshogy! Talán ez miatt is találtál el vele annyira! Fura, kellemes érzést váltott ki belőlem, hogy így más nézőpontból tekintve láthattam, érezhettem az azonosságot!
Köszönet ezért a versedért (is)!
Örülök, hogy tetszett! Szívesen elolvasnám a te verziódat is a témában, majd átnézem a te verseidet, hátha ráakadok. 🙂