Véresre csókolt Mindenség,
Csodává fajult Ékesség,
Semmiből jött Színesség,
Ez vagy nekem!
Ha templom üvegében a Holdnak fénye áttűnik,
Ha tudatom levelek lassú táncáról álmodik,
S ha mézédes kezeid szívem közepét átütik,
Az sem mérhető Lelkedhez,
Szerelmedhez!
A test, a csók, az élet maga folyton változik,
Talán a Nap éltető ereje is egyszer leáldozik,
De az, hogy nekem a Te ölelésed kell,
Megingatni hiába, sosem múlhat el…
4 hozzászólás
Egy valami állandó: a változás, de mikor az ember rátalál az Igazira, (vagy annak hitt személyre) szeretnénk legalább Őt állandónak tudni az életünkbe, s szerintem ez csodás dolog. Nagyon tetszik, főleg az utolsó versszak!
Köszönöm!
Nagyon akartam ezt az állandóságot! De tudjuk, hogy minden állandó dolog egyszer elmúlik, s ez így is történt… sajnos.
Csodálatosan szép, így horgonyt vetni, nem kis dolog… gratulálok!:)
Köszönöm szépen a véleményed! 🙂