Hűtlen a nyár

Itt van az ősz, kopaszodnak a völgyben a tölgyek,
hangulatán szigorodva fakulnak az álmok,
dér lepi hajnalokon betakarva a földet,
telve avarral a kerti csapás meg az árok.

Fellege kék egemet monoton betakarja,
dél fele húznak a vadludak is sorolódva,
én maradok csak a búmmal elontva alatta,
hol van a nyár, minek itt ez az ősz, ha mogorva?

Délre a Nap kisüt és kividítja a lelkem,
színes a táj, a szem élvezi látni a létet,
fűzfa hajol szomorán vigaszodva felettem,
s nézem alatta a végtelenül buja képet.

Ring a világ e mesés csitulásnak ölében,
lassul a hév, kacsosodnak az őszben az álmok,
át is adom magamat fakadó örömének,
hűtlen a nyár, feledem, s ezután vele hálok.