Idegenek

Kedvünk gyilkos, arcunk mogorva,
ledőlt fejjel megyünk pokolba.
Régi szavak sírva feltörnek,
szép mosolyuk mélán megölhet.
Vártak egykor, harcoltak veled,
elhagytak már, mind idegenek.

Holt szeretet, lángja kialudt,
mohó démon fújja a hamut.
Kidőlt cserjék, hervadt virágok,
szomorú bűz nihilbe rántott.
Hűtlen emlék messzire mehet,
hittél bennük, már idegenek.

Szemünk sápadt, lelkünk feldúlva,
indulni kell, s nem lelünk útra.
Csend mészárol, elveszett gyógyszer,
belső vihar, félelem hord el.
Vágyna a szív, pusztítás nevet,
remény hívná, csak idegenek.

Hinni újra, dacolva megint,
feltámadhat még egy másik kincs.
Aztán elmegy, elfelejt végleg,
átad könnyen háborgó szélnek.
Hisztizni meddő, tudd, balga gyerek,
ma szeretnek, holnap idegenek.

Tépd ki szíved, érzéketlenek,
az vagy te is, nyald csak a sebed.