Lilába hajlik az alkonyi táj,
és ránk borul, mint langymeleg tenyér.
A táblában rendet vágott a nyár,
kévékben áll a holnapi kenyér.
Szalad az út a kerekek alatt,
kifut alólunk, mint mindig az év.
A mohó idő naponta arat,
hiába vet arany lobot az ég.
Szalmabálák közt az est incseleg,
s még ránk köszön az augusztusi nap,
de bíbort üzennek a vén hegyek,
s a szél lágyan az ősz hajába kap.
2006. augusztus 3.
3 hozzászólás
Sokadszor is csak köszönni tudom a figyelmed 🙂
Kedves Netelka!
Szoktam olvasni régebbi verseidet, és nagyon tetszenek, ez is valami gyönyörűséges! Te egy igazi tehetség vagy, amit talán kevesen vesznek észre, pedig sokan tanulhatunk Tőled! Oly sok emberség és meghittség sugárzik műveidből amit oly érzően szívet indítóan fejezel ki ami megható, mert számomra itt kezdődik a művészet mikor más műve szebbé teszi az érzelmi világomat, én ezért olvasok verseket, így a Tieidet is nagy örömmel!
Sok szépet kívánok Neked! Zoli
Kedves Zoli, nagyon jól estek a szavaid. Köszönöm szépen 🙂