Idősikátorok

Ténfergek örökké omló falak alatt.
Pergő vakolat, porladó téglák.
Málló emlékeimmel töltöm fel
az út macskakőhiányait.
A porba fulladó fények
göcsörtösre koptatják a múltat.
Mint cérna a szakadó ingujjat,
sárguló gazok fűzik csak össze részleteit.

Ásító ablakok hívnak sziesztára
a testillatú meleg délutánba.
Belakom emlékeimmel
az ó-divatú szobákat:
illatod vázában a virág,
puha lábnyomod a bolyhos szőnyeg,
az ágytakaró hullámokba dermed
alakod tűnő vonalai nyomán.

És minden ház őriz valamit rólad…
Kifeszített szárítókötelek jelzik
a megtett métereket.
De mindig van még egy sarok,
amin befordulhatok;
a következő utcában
még összefuthatok veled.