A néha megjelenő arc rá hasonlított.
Előttem áll bekeretezve. Nem átlagos.
Semmi "maszatolás" nincs rajta. Vajon mikor
válik amorffá a tekintett, ha fájdalom
tükröződik a régen csillogó szemekben?
Ki tart tükröt elé, vagy fölé napernyőt majd,
ha gyenge, s megremeg, mint lekvár az üvegben?
Ha elalszik, és nyála folyik a legszebb ruhájára…
Mert te, Őt, csak idáig szépnek, erősnek láttad.
Csak néz meredten maga elé,
üres a horizont, a lemenő Nap
még búcsúzóul könnyeket csal a fáradt szemekbe.
2 hozzászólás
Szépen, szeretettel ábrázoltad az öregedés, az elmúlás fájdalmát egy régi képről
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönöm Ica, hogy olvastad. Ezt az "előttem áll bekeretezve" nem szó szerint értendő…ez csak mint egy bevillanó emlék…érted hogygondolom? Üdvözöllek:B:)