Ifjúságom, te messze ringó idő!
Mivé is lettél tűnő évek mögött?
Te rajtam gúnyos kacajjal nevető,
kezdeném én veled újra elölről.
Újra, mit ifjú szívem érzett akkor,
mikor még gyermekségem ott járt velem
az Alföld édes, könnyed, lehulló por-
illatú mezején, ringva nesztelen.
Szép voltál, szelíd, mint tűnő pillanat,
és gyengéd, mint éji szél, mi átkarol,
s ébredő hajnalon susogva szalad
hűs mezsgyék nyomán szökkenve valahol.
Óh, ifjúságom, te távoli tűnt vadon!
Már mereng a múlt visszhangzó szavadon.