Mondd,
hol suttogja
selymes szóláncát
az északi szél,
hol bújtatja
csipkés álmát
az ébredő fény,
hol rejtegeti
lila múzsáját
a múló tél?
S merre keressem
szunnyadó rímek
dagadó párnáját,
régi emlékek
halvány forgatagát, s
bujkáló ihlet
dús aranyfonalát?
Olykor minden
szürke, s holt,
fejemben csak
csend honol,
megakadnak
a szavak, mint
épülő várban
a téglafalak,
s egyedül
kutatok hiányzó
igazgyöngyök után,
a tenger legalján,
még akkor is,
ha tüdőmbe
nem folyik más,
csak sós vízár.
3 hozzászólás
Kedves Júlia!
Versd erős akaratra vall. Elmélkedésed borús, mégis, időnkén jó elgondolkodni azon, hol találjuk meg azt, ami bennünket igazán érdekel. Több bizalmat reményt kívánok Neked az új esztendőben.
A versed egyébként tetszett.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata, nagyon köszönöm a véleményedet, és, hogy olvastál! Nagyon örülök azoknak, amiket írtál!
Olvass máskor is!
H.
Kedves Hayal!
Csodaszép árnyalatai vannak versednek.Ez a rész különösen tetszett:
"hol bújtatja
csipkés álmát
az ébredő fény,"
Egy élmény volt olvasni, gratulálok hozzá!
Szeretettel:dalmay