Illúzió

Zavarodott a szívem, szememben égő nyilallás,
szándékosan miért kellett, hogy csalódást okozzál?
Keveset kértem, s csak az őszinteséget kívántam meg,
gyengeséged győzött, testem dühtől remeg, sírba kerget.

Személyiséged szelídsége az első pillanattól megfogott,
tekintetedtől, mint hó a tavaszi napsugártól elolvadok.
De akad tényező, mi közös életünkben változást igényel,
s gyűlölöm az érzést, hogy boldogságunk ily könnyedén engeded el.

Ha a kék madár szárnyra kél, bottal ütheted a nyomát,
egyszer, örökre elmegy, s hozzánk vissza többé nem talál.
Magánytól szenvedni jó? Rezzenéstelen arcod nézem.
Közlöd, neked társ nem való. Tévedsz…Együtt szép az élet!