végre. Tettem
nem érdemel tapsot,
az ösztön az, mi lekapcsolt
egy utolsó kapcsolót
a belső házamban. Volt
ott még penészes
megszokás, egyrészes
magány-pizsama, gyűrt
álmok halma, s megtűrt
életunalom.
Ma már uralom
e teret.
S bár ma sem szeret
szerelemmel senki,
már nem is mondom többé: -Tedd ki
szívedet elém!- Már nincsenek
illúzióim veletek szemben, férfiak. Kincsetek
tán’ túl sok, de nekem kevés,
igaz, véleményetek mindenképp epés,
de már immunis
lettem erre is.
Nem félek tőletek, akik
jöttök sorra, de „szájon csókolom aki megadatik”,
s a szív ott legbelül már nem áll
ellen, s az érzés sem ál-
ságos, csak hamis kissé.
No de ez bevett klilsé
az emberi létben.
Ma már értem
4 hozzászólás
Szia! Talán közhely, így, hogy tetszik. Mégis ezt írom, a többi benne van, ott fent.
Üdv:Selanne
Kedves Hanga!
Jó vers."magány-pizsama, gyűrt álmok halma,"Jó nagyon az egész vers , ahogy van.
Szerintem.
Barátsággal:Ági
Pont és felkiáltójel! E vers mintha lezárna és elindítana valamit. Határozott, kemény sorok, kifejező képek. Talán túl sokat adtál magadból…
ölel
leslie
Köszönöm az olvasást kedves Selanne, és nem közhely 🙂
Kedves Ági, örülök neki, hogy így érzed!
leslie drága, igen, én általában túl sok vagyok 🙂 ölellek!
Hanga