Nap ívén nyugszik időnk mutatója,
s ha majd a szikla agávét terem,
a szél lesz fenn szíved latolgatója,
mi lépést tart a céllal könnyeden.
Már száll az árny a kék azóri égen,
s a kebleden, mint gránátkő, remeg.
Míg Vég sunyít a pillantás ölében,
te cél leszel, mi hozzá közeleg.
A tenger is, mely kényesen hullámzik,
maroknyi vérért lesz szint-emelő;
s az agávé sok év után virágzik,
hogy részeg ártól sziklát mentsen ő.
(Fordította: Szöllősi Dávid)
2024. június 5.
____________________________
NACH VIELEN JAHREN
Leicht ruht der Pfeil der Zeit im Sonnenbogen.
Wenn die Agave aus dem Felsen tritt,
wird über ihr dein Herz im Wind gewogen
und hält mit jedem Ziel der Stunde Schritt.
Schon überfliegt ein Schatten die Azoren
und deine Brust der zitternde Granat.
Ist auch der Tod dem Augenblick verschworen,
bist du die Scheibe, die ihm blendend naht.
Ist auch das Meer verwöhnt und glanzerfahren,
erhöht’s den Spiegel für die Handvoll Blut,
und die Agave blüht nach vielen Jahren
im Schutz der Felsen vor der trunknen Flut.
2 hozzászólás
Kedves Dávid!
Megfogtak ezek a sorok:
“Míg Vég sunyít a pillantás ölében,
te cél leszel, mi hozzá közeleg.”
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Köszönöm hsz-od, már hiányoltalak…
Szeretettel:
Dávid 🙂