Ez talált. Az biztos, hogy nincs hibás illúzió annak, aki kitalálja őket. Kívülről viszont, néha lehet látni, hol a hiba és esetleg rá is lehet mutatni. De lehet, hogy job nem lerombolni az illúziókat.
Daniella, nem figyelted meg,ha kivűlről rámutatsz a hibára /egy illúzió általában egészében véve az, persze, lehet szeletekre is bontani/ akkor mindet tökéletesen meg lehet magyarázni, sőt, akár a rámutatott hibából, erényt is lehet kovácsolni, ettől aztán még szebb lesz. Arról már ne is beszéljünk, hogy mi lesz azzal aki rámutat. Az illúzió megerősödik,csak a rámutató státusza változik meg negatív irányba.
Mindig tanulok Tőled, és nem bánom. Olyan mély igazságokat fogalmazol meg, amiket vén fejemmel sosem fejtettem meg. Ezért (is) járok Hozzád! :))))
Ölellek!
pipacs 🙂
Húúú pipacs, ez nagyon komolyan hangzik.
Én odáig jutottam, hogy, ha, csak egy ember is azt mondja magában, hogy hümm-hümm, lehet benne valami, már érdemes volt leírni.
Kedves Szusi!
Sokan azért is fizetnek rá, mert valóságnak veszik, annak ellenére, hogy már Michelangelo
leírta:
"Fokozatosan jöttem rá, hogy a legtöbb esetben a világ ígéretei csupán illúziók; az a legjobb és legbiztosabb, ha hiszünk önmagunkban, és tisztában vagyunk saját értékeinkkel."
…csak sajnos sokan még önmagukban is csalódnak, mert nem maguknak hisznek, hanem a tükörnek…
üdv Tóni
Én azt tartom legfontosabbnak Tóni, hogy mindenki a "helyén" legyen képes értékelni saját magát, és akkor nem érheti csalódás, mert nem lesz miben. Az alul- és a felülértékelés is roppant káros. Nem könnyű dolog ez, de nem is lehetetlen. Még azt is megkockáztatnám, hogy a "boldogság" kulcsa.
Kedves szusi, igen, valószínűleg terminológiai dilemma ez; ettől még bármilyen formában születhet érdemes mű. Saját bizonytalanságom szólt belőlem: meging mondanivalóm alatt a jól kipróbáltnak, strapabírónak, egyértelműnek hitt keret? Ha ez nincs, formátlanságában szánalmas lehet a kiáltás, vagy túl édes a szavakba öntött öröm, mint az olvadt fagyi. Igaz, nem művelődtem ki verselméletből, mielőtt először költöttem volna, s kísérletezni sem félek. Csak elsőre úgy tűnt, a haiku annyira rövid forma, hogy bizonyára a "szabálykönyve" is rövid. Viszont sok különbséget láttam (az eredeti) elmélet s gyakorlat között. Így pl. előfordulhat, hogy haikut ír egy japán, de a külföldi nem hisz neki, mert nem ehhez szokott. Bosszantóak az ilyen jelentéscsúszkálások – no de általános, emberi jelenség ez… Imént pedig ezt olvastam: „Haiku minden olyan szöveg, ami haikunak nevezi önmagát, vagy költője (esetleg olvasója) annak nevezi.” (www.terebess.hu/haiku/vadai.html). Örüljünk, szusi? 😉
Gyula, Én is sok írást olvastam a neten a haikuról, melyekből azt a következtetést vontam le, hogy IGAZI haikut CSAK és KIZÁRÓLAG egy JAPÁN ember képes írni JAPÁNUL. Az összes többi nem igazi, beleértve a fordításokat is. Viszont annyira megtetszett ez a kötött formája miatt kordában tartott gondolatlehetőség, hogy magam is megpróbáltam, a saját gondolataimmal, magyar nyelven. Sokan tettek így előttem is és utánam is. Meggyőződésem, hogy egy új műfaj született, melyet, jobb híján, most még, haikunak neveznek. Javaslom, hogy ne sokat tépelődj. Ha érzel elég mondanivalót magadban, melyet CSAK ebben a formában tudsz elképzelni, írj. Ha nagy szavakat akarnék használni, az mondanám: csupaszítsd le a lelked és csak az esszeniát add.
Hát, lehet benne valami, hogy előbb Japánba kéne reinkarnálódni! Tegnap én is olvastam hasonló utalásokat Kosztolányi egy bevezető szövegében… Köszönöm a tanácsot – szerintem akkor érzem majd az egyértelmű késztetést, ha kicsit még jobban átérzek néhány átütő példát… ebben sajnos kisebb esélyem van a legautentikusabb műveknél, de azért még nem adom fel azt sem 🙂 Szerintem, ha elérhetőek részletes elemzések a felhasznált költői eszközökről, akkor meg lehet próbálni mindegyiknek megtalálni az európai párját (már ha muszáj elszakadni az eredetitől), aztán kipróbálni, mi sül ki belőle. Végül is, ilyesmit kezdtem el, amikor a természet helyett a városi létre próbáltam reflektálni, ugyanakkor a rövidebb formában. Persze, lehet, hogy ez zsákutca… És olvasok még itt is haikukat, Tőled is, és ígérem, nem Rád zúdítom az elvi kukacoskodásaimat 😉
Kedves Szusi!
Az illúziót nem tudjuk elkerülni, mert nem lát tökéletesen a szemünk, és ha valamitől félünk, akkor nem érzékeljük helyesen a körülöttünk lévő világot. De ha nem félünk, akkor is a körülöttünk lévő világról az észlelésünket befolyásolják az adott inger hatására bekövetkező belső feltételezéseink, a tudásunk, az elvárásaink, az észlelt ingerből levont következtetéseink. Illúziók között élünk, sőt egyes filozófusok szerint maga az életünk is csak illúzió.
A Te remek haikud is csak egy illúzió, mert az ember elolvassa, és tökéletesnek látszik! 😀
Judit
Judit, úgy van, ahogy írod. Mi magunk építjük fel a saját illúzióikat, és mindig úgy, ahogy szeretnénk hogy legyenek a dolgok, mert úgy tökéletes. Ilyen viszont nincs. Ekkor szoktunk csalódni, a saját illúzióinkban és okolunk másokat, hogy nem olyan minden, ahogy azt mi elképzeltük…
24 hozzászólás
Lehet, hogy nem ártana megfogadni…? Ötletes, remek haiku!
üdv
leslie
leslie, azt gondolom, ezt valahol mindenki pontosan tudja, és mégis……
Kedves Szusi!
Ezt tökéletesen megfogtad, és mekkora igazsága van a haikudnak!
Gratulálok!
Szeretettel: Zsóka
Köszönöm szépen Zsóka, próbáltam egy kicsit máshonnan közelíteni….
Illúzió- érzéki csalódás, ábránd… hogy veszélyes-e??? nos nem is tudom… ahhoz el kéne gondolkodnom az ábrándjaimon… :-)))
szeretettel-panka
panka, olykor nem árt számba venni és szelektálni őket, tán közelebb kerülünk a valósághoz, ami kétségtelenül nem olyan szép, viszont igaz.
Ez talált. Az biztos, hogy nincs hibás illúzió annak, aki kitalálja őket. Kívülről viszont, néha lehet látni, hol a hiba és esetleg rá is lehet mutatni. De lehet, hogy job nem lerombolni az illúziókat.
Daniella, nem figyelted meg,ha kivűlről rámutatsz a hibára /egy illúzió általában egészében véve az, persze, lehet szeletekre is bontani/ akkor mindet tökéletesen meg lehet magyarázni, sőt, akár a rámutatott hibából, erényt is lehet kovácsolni, ettől aztán még szebb lesz. Arról már ne is beszéljünk, hogy mi lesz azzal aki rámutat. Az illúzió megerősödik,csak a rámutató státusza változik meg negatív irányba.
Hűha, látod, erre nem is gondoltam… és tényleg.
Nagyon jóóóóóóó!!
Köszönöm Selanne, ez nagyon jóóóóóóóóóól esett.
Megfogadnom Szusi! :)))
Mindig tanulok Tőled, és nem bánom. Olyan mély igazságokat fogalmazol meg, amiket vén fejemmel sosem fejtettem meg. Ezért (is) járok Hozzád! :))))
Ölellek!
pipacs 🙂
Húúú pipacs, ez nagyon komolyan hangzik.
Én odáig jutottam, hogy, ha, csak egy ember is azt mondja magában, hogy hümm-hümm, lehet benne valami, már érdemes volt leírni.
Igen!!! Ezért néha óvakodni kell tőlük!:))
Pedig időnként annyira jó!!!:)))
Gratula!
Barátsággal:Zsolti
Zsolt, pont azért olyan jók, mert hibátlanok. Minden tökéletes. Elvileg.
Kedves Szusi!
Sokan azért is fizetnek rá, mert valóságnak veszik, annak ellenére, hogy már Michelangelo
leírta:
"Fokozatosan jöttem rá, hogy a legtöbb esetben a világ ígéretei csupán illúziók; az a legjobb és legbiztosabb, ha hiszünk önmagunkban, és tisztában vagyunk saját értékeinkkel."
…csak sajnos sokan még önmagukban is csalódnak, mert nem maguknak hisznek, hanem a tükörnek…
üdv Tóni
Én azt tartom legfontosabbnak Tóni, hogy mindenki a "helyén" legyen képes értékelni saját magát, és akkor nem érheti csalódás, mert nem lesz miben. Az alul- és a felülértékelés is roppant káros. Nem könnyű dolog ez, de nem is lehetetlen. Még azt is megkockáztatnám, hogy a "boldogság" kulcsa.
Kedves szusi, igen, valószínűleg terminológiai dilemma ez; ettől még bármilyen formában születhet érdemes mű. Saját bizonytalanságom szólt belőlem: meging mondanivalóm alatt a jól kipróbáltnak, strapabírónak, egyértelműnek hitt keret? Ha ez nincs, formátlanságában szánalmas lehet a kiáltás, vagy túl édes a szavakba öntött öröm, mint az olvadt fagyi. Igaz, nem művelődtem ki verselméletből, mielőtt először költöttem volna, s kísérletezni sem félek. Csak elsőre úgy tűnt, a haiku annyira rövid forma, hogy bizonyára a "szabálykönyve" is rövid. Viszont sok különbséget láttam (az eredeti) elmélet s gyakorlat között. Így pl. előfordulhat, hogy haikut ír egy japán, de a külföldi nem hisz neki, mert nem ehhez szokott. Bosszantóak az ilyen jelentéscsúszkálások – no de általános, emberi jelenség ez… Imént pedig ezt olvastam: „Haiku minden olyan szöveg, ami haikunak nevezi önmagát, vagy költője (esetleg olvasója) annak nevezi.” (www.terebess.hu/haiku/vadai.html). Örüljünk, szusi? 😉
Bocs, ezt az előbbi hsz-t a "tény" c. vershez akartam írni, csak belezavarodtam a megnyitott böngészőablakaimba…
Viszont tetszik az "intelem" 😉
Gyula, Én is sok írást olvastam a neten a haikuról, melyekből azt a következtetést vontam le, hogy IGAZI haikut CSAK és KIZÁRÓLAG egy JAPÁN ember képes írni JAPÁNUL. Az összes többi nem igazi, beleértve a fordításokat is. Viszont annyira megtetszett ez a kötött formája miatt kordában tartott gondolatlehetőség, hogy magam is megpróbáltam, a saját gondolataimmal, magyar nyelven. Sokan tettek így előttem is és utánam is. Meggyőződésem, hogy egy új műfaj született, melyet, jobb híján, most még, haikunak neveznek. Javaslom, hogy ne sokat tépelődj. Ha érzel elég mondanivalót magadban, melyet CSAK ebben a formában tudsz elképzelni, írj. Ha nagy szavakat akarnék használni, az mondanám: csupaszítsd le a lelked és csak az esszeniát add.
Hát, lehet benne valami, hogy előbb Japánba kéne reinkarnálódni! Tegnap én is olvastam hasonló utalásokat Kosztolányi egy bevezető szövegében… Köszönöm a tanácsot – szerintem akkor érzem majd az egyértelmű késztetést, ha kicsit még jobban átérzek néhány átütő példát… ebben sajnos kisebb esélyem van a legautentikusabb műveknél, de azért még nem adom fel azt sem 🙂 Szerintem, ha elérhetőek részletes elemzések a felhasznált költői eszközökről, akkor meg lehet próbálni mindegyiknek megtalálni az európai párját (már ha muszáj elszakadni az eredetitől), aztán kipróbálni, mi sül ki belőle. Végül is, ilyesmit kezdtem el, amikor a természet helyett a városi létre próbáltam reflektálni, ugyanakkor a rövidebb formában. Persze, lehet, hogy ez zsákutca… És olvasok még itt is haikukat, Tőled is, és ígérem, nem Rád zúdítom az elvi kukacoskodásaimat 😉
Nem bántásképp írom Gyula, de túl sokat filozofálsz. ÍRJ!
Ha tetszik a népnek akkor jó, ha nem tetszik, akkor nem jó. Nem olyan komplikált ez!
Kedves Szusi!
Az illúziót nem tudjuk elkerülni, mert nem lát tökéletesen a szemünk, és ha valamitől félünk, akkor nem érzékeljük helyesen a körülöttünk lévő világot. De ha nem félünk, akkor is a körülöttünk lévő világról az észlelésünket befolyásolják az adott inger hatására bekövetkező belső feltételezéseink, a tudásunk, az elvárásaink, az észlelt ingerből levont következtetéseink. Illúziók között élünk, sőt egyes filozófusok szerint maga az életünk is csak illúzió.
A Te remek haikud is csak egy illúzió, mert az ember elolvassa, és tökéletesnek látszik! 😀
Judit
Judit, úgy van, ahogy írod. Mi magunk építjük fel a saját illúzióikat, és mindig úgy, ahogy szeretnénk hogy legyenek a dolgok, mert úgy tökéletes. Ilyen viszont nincs. Ekkor szoktunk csalódni, a saját illúzióinkban és okolunk másokat, hogy nem olyan minden, ahogy azt mi elképzeltük…