Mocskos férgek
tűnjetek el,
lestek satnya
szemetekkel,
lassan másztok
gyűrűtökkel,
Isten keze,
verjen egyszer.
Nézzétek már
miket mondok,
agyamban
tobzódnak
a gondok,
hogy irtsam ki
a konyhámból
ezt a komoly
inváziót.
Adtam nekik
vegyszert ezret,
nem tüntette
el ezeket,
sőt mint mannát
úgy habzsolták,
születtek is,
újabb pulyák.
Felkutattam
szekrénykémet,
találtam is,
oly sok mérget,
rájuk szórtam
habot, nagyot,
felpuposodott
a plafon,
közben torzan
vonyítottam,
hangom talán
elüldözi onnan
a sereget
roppant gyorsan.
De ezek
vagy süketek,
vagy rettenthetetlenek.
Ha utóbbira
tippelek,
nem menekülhetek.
A látványba
megremegek.
Minden hajam
égnek mered,
őrületbe
bekergetnek.
Töröm buksim,
mit is tegyek,
a molycsapda
lejátszott menet.
Elkapja a felnőtteket,
de az utódokkal
mitévő legyek?
Legyek?
Dehogy legyek,
kukacok és
hernyó hegyek.
Undortól már
kéket látok,
a vödörbe
rókát várok.
Küzdelem ez
szélmalomharc,
Don Quijote
és elmebaj.
Ötleteket
várok gyorsan,
ebbe beletörik
a fogam,
vagy a bicskám,
de kifogyott
a listám.