Kalodába zár, így bűnhődöm,
ha szólít a vers, az új öröm.
Vállamra tolja mázsás súlyát,
sívóhomokon lábalok át,
elhagyott bozótban, gaz között,
barlang mélyére költözködök,
máskor egy sziklafalmeredély
szélén repülök, elkap a szél,
hullám sodor neki a partnak,
nap éget, dögkeselyűk marnak,
ehetetlen a legjobb falat,
belső láz szárítja szájamat,
szorít a póráz és fogva tart
a folyton lüktető lelki harc,
megkínoz, boldogít napra, nap
belül az izzás, míg felszakad.
2010 április 24
4 hozzászólás
Kedves Ildikó!
Igazán izzik a versed, bár egy kicsi keserűséget érzek benne.
Tetszett.
Üdv: József
Kedves Ildikó!
Olyan robbanás előtti állapotot sugall a versed.Nehéz élethelyzeteken elmélkedik az írója,-úgy tűnik.Szeretem a verseidet mert okot ad a továbbgondolkodásra.Gratulálok!
Szeretettel üdv:Vali
Kedves Szhemi
Örülök, és köszönöm hogy mindig bekukkantasz és elolvasod, az éppen aktuálisat.
Üdv. Ildikó
kedves Hova!
Jó emberismerő vagy, tudsz következtetni.Örülök, hogy itt jártál, annak még jobban, hogy kedveled a veseimet.
Sok szeretettel: Ildikó