J. Frhr. von Eichendorff: Öregkor

Das Alter

Hoch mit den Wolken geht der Vögel Reise,
Die Erde schläfert, kaum noch Astern prangen,
Verstummt die Lieder, die so fröhlich klangen,
Und trüber Winter deckt die weiten Kreise.

Die Wanduhr pickt, im Zimmer singet leise
Waldvöglein noch, so du im Herbst gefangen.
Ein Bilderbuch scheint alles, was vergangen,
Du blätterst drin, geschützt vor Sturm und Eise.

So mild ist oft das Alter mir erschienen:
Wart nur, bald taut es von den Dächern wieder
Und über Nacht hat sich die Luft gewendet.

Ans Fenster klopft ein Bot' mit frohen Mienen,
Du trittst erstaunt heraus – und kehrst nicht wieder,
Denn endlich kommt der Lenz, der nimmer endet.
____________________________________________

Öregkor

Felhők s madárraj húznak át az égen,
Még nyit krizantém, pár az alvó kertben,
De nyugszik már a víg dal néma csendben,
S a tél, a bús lesz úr a messzeségen.

Az ősz még fogva tart, mert most üt éppen
Az óra, és kakukkja szól ijedten.
Mi elmúlt, képeskönyvnek tűnik minden,
Lapozgatod szobádnak védelmében.

E kor nyugodtnak tetszik nékem gyakran,
De várj, tetőkről olvad nemsokára,
S a szél egy éjen át irányt cserélget.

Követ kopog vidáman ablakodban,
Kilépsz, és kinn maradsz te, megcsodálva,
Hogy ím’ tavasz jött, mely nem érhet véget.