Harminc év irdatlan szakadékán át,
közöny palástja mögül, vacogva
figyelem titkon a fájdító csodát:
Szemednek lágy lobogását, – lopva –
nyakadnak ívét, ajkad gyöngy mosolyát…
Mint alkonyi fény a végtelen vízen,
merítem képzelt csókod hűvösét,
és jajszavak nélkül, szépen, szelíden,
búcsúzó kezed fészekmelegét,
jégszirtjeim közé magammal viszem…
14 hozzászólás
Ismét elállt a szavam!!!
Gyönyörűséget alkottál megint!
Köszönöm szépen …hogy pár percre ismét csodát
olvashattam.
Mindig örömmel járok Nálad.
Zsike kedves!
Köszönöm. a.
Kedves Antonius!
Nagyon szép, lelket megérintő lírai költeményt írtál.
Üdv.: Alberth
Köszönöm szépen Albert. a
Szia at!
Ezt a "fájdító csodát" nehéz "jajszavak nélkül" olvasni.
Magával ragadó vers finom rezdülésekkel.
Szeretettel: Kankalin
Csak most vettem észre megtisztelő látogatásod.
Nagyon köszönöm kedves szavaid, megtisztelő értékelésed. a.
Szép, nagyon…
Az az utolsó három sor… az nagyon kommunikál valamit belülről…
barackvirág
Köszönöm. a.
Szép… nagyon!
Szeretettel: Hópihe
Köszönöm szépen Pihécske.
Üdv.a.
Kedves Antonius!
Öröm hozzád benézni, mert mindig, – mint most is – meglepsz valami új csodával.
Köszönöm!
Szeretettel:
Hamupipő
Kedves Hamupipő!
Köszönöm szépen.
Üdv. a.
Nem ismétlem magam,remekbe szabott
gyönyörűség!
ruca
Köszönöm szépen Testvér.
Üdv. a.