Fáradtan emelem rád a szemem,
nézlek, ahogy a hajamban babrálsz,
vívja most rongyos, végtelen harcát
két büszke lélek, és a türelem.
Elnémult könyvek hallgató lapjai
sírják belém lassan árva vágyukat,
sorsomra egy fehér ujj rámutat,
mondd, leszek-e nélküled valaki?
Keményebb játék bennem az érzés
a te kezedben is ott volt a kocka
eldobtad – és legurult a porba
ki tudja, így ki nevet a végén?
5 hozzászólás
Szia!
Nagyon tetszik a vers!
Nagyon jól fogalmazod meg benne a “talányt”, ami az életünkben ezer és ezerszer előfordul…
Gyömbér
( Nekem is van egy Játék c. versem, a végkifejlet nem u.a., de a szerelemről szól…, ha van kedved, olvasd el!)
Örülök, hogy tetszik, jártam nálad, és elolvastam a versed.
Üdv: banyamacs
Az utolsó versszak nagyon jó lett, annyira érdekes lett ez a “kockás” kép, játékosan lett drámai, és elgondolkodtató…
Örülök, hogy elolvastam:-)
H.
Nagyon tetszett a versed, Hayalnak igaza van, a végén a kocka-ötlet nagyon jó!
Réka
Köszönöm, kedves Hayal és aprokek, örülök, hogy tetszett!
üdv: banyamacs