Fehér üvegcserepeken lépkedek meztelen
talppal. Tudom, mennyi vért kell ahhoz még vesztenem,
hogy ne fájjon, ha átvágja a bőrt, az ereket
a szilánk a talp alatt. Az átlátszó cserepek
közé cinóber szivárog. Hajszálrepedések
vezetik beljebb, szétfolyik. Futok, le ne késsek
magamról…ribizliszörpre, olvadt jégkockára
változik alattam a talaj. A fény, a pára
frissítőként merül el benne. Hideg, vértelen
zarándokút lett a test, a séta. Kemény elem
a víz, ha jég: ember-összetétel. Vérfestéket
fakaszt a kiélezett, csiszolatlan, megtépett
önbizalom-foszlány. Ha már tükörbe nézni kár,
maradt a torzító cserép. Az arcom is szikár,
most, hogy talpra álltam. Felsírni egyedül kell,
a táguló tüdő hangja éles etűddel
hasít a harangcsendbe. Ez is csak átmenet
két kondulás között. A tornyokon át lehet
látni. Néhány év áthajlás, amíg a másik
megszólal értünk: a mélyebb kondulásig.
8 hozzászólás
Aki így lát, az a belső szemével látja a dolgokat, nem a külső anyagi világot szemléli, hanem azt, ami az emberben belül van. Ilyen verset megírni több, mint verset írni! Üdvözlettel: én
Ezt a versedet is jól meg kell rágni, egyetlen oka van. Minél többször olvassa az ember, annál jobban emészti meg. Gratulálok!
Ölellek:Sel
Szia Szkít! 🙂
Elalvás előtt még tiszteletem teszem Nálad így december közepén, fázós lélekkel. 🙂
Mocskosul fáj minden sorod, de hisz azért írtad, hogy Neked ne fájjon ennyire, hát megbocsájtható. Te vagy az egyik, akinek nagyon szeretnék segíteni, de kevés a hatalmam, bármennyire gyűjtögettem eddig.
Az van, hogy itten ez a szerencsétlen (én), aki magán se tud segíteni, hát hogy tehetné ezt mással?
Az összes maradék erőm küldöm Neked, és tudod, van az a bizonyos bumeráng. Hát úgy felturbózza, hogy csak lesek. 🙂 Na, így vagyok én itten. 🙂
Fontos kellék a bumeráng, meg a toll is, ami soha nem fogyhat ki Nálad. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Csillagos ötös,mégis fáj ez a vers is. Nem jó érzés olvasni, de általános nézet, hogy ilyen hangulat lesz zseniális verssé, nem a happy Hawaii.
Többször el kellett olvasnom a versed, mert a mélyen vezetett tartalom és az érdekes, áthajlásos, sorközépen zárt formában bizony el- eltévedtem, de ez nem rosszallás, inkább azt szeretném megfogalmazni itt, hogy mennyire komoly figyelmet igényel a versed. Ja, és ezt én nagyon szeretem, mert a versnek dolga, hogy bent tartson tartalommal és ahhoz illő (itt pedig így van) formával. Minden versed lenyűgöz, most több kísérletező kedvet(lenséget) éreztem, mint a szabadabban futó verseidben, de ez nagyon megfogott. Mármint ez is :-). Mindig nagy örömmel olvaslak, Andrea, mert a mondanivalód, kifejezőerőd, történetvezetésed és az ahhoz választott forma együtt a remekül meghatározó rímekkel élménnyé teszi bennem minden írásod. Nagy örömmel olvastalak.
aLéb
Van akinek az élet ingyen adja az örömet. Van akinek meg kell dolgozni érte. Azt hiszem ,hogy,neked is örömet adott ennek a versnek a megírása mert bizony jól sikerült..
A ma és a most a fontos Andrea.
Szeretettel ölel: Ági
Nagyon szépen köszönöm Nektek.
Nem kifejezetten optimi-poézis, de hátha lesz egyszer az is.
Kedves Andrea!
Először a csodás bokorrímek fogtak meg, a verset még nem is értelmeztem. A sorközépre zárt gondolatok továbbhordása a lelkemig fájt. Márpedig ha fáj, akkor érzelmeket közvetít, és ha ezt teszi egy vers, akkor nagyon jó. Mert ad valamit, ami nekem most épp nincs, vagy éppen nincs velem egy olyan érzésvilág, ami átlüktet a sorokon. Már itt megrendültem, ennél a sorodnál:… “Kemény elem a víz, ha jég: ember-összetétel. …” Aztán a zárósorok : …”Néhány év áthajlás, amíg a másik megszólal értünk: a mélyebb kondulásig.”
Tényleg évek kellenek ehhez? Csalódás érzést keltenek bennem a sorok. Épp, mint a szerkezet. 12 szótagszámon áll, majd két 13-as sor után az egész 14-es épület ott táncol a tűsarkon. Bármikor eldőlhet és akkor érvénybe lép a sor a vers elejéről:
…” Futok, le ne késsek magamról”…
“két kondulás között” szép alliteráció.
Mindenképp gratulálok a vershez, élmény volt!
deb